Saturday 17 November 2018

Munkakedv

És akkor...

Dolgozni kezdtem.

Annak minden előnyével, hátrányával. Szerencsém volt, rugalmas és részmunkaidős munka, amibe belefér két babaklub megtartása, egy "üres nap" és babónak sem kell a 8 órányi munkaidején túl oviban lennie. Szerencsénkre nagy betegeskedések azóta sem voltak (kipp-kopp).
Vidám oldala, hogy végre újra helyrezöttyent az önértékelésem. Féltem tőle, hogy "kellek-e" valahol, de úgy tűnik, többeknek is tetszett a "besegítés" a részmunkaidővel, amit ígértem. Volt, akik értették az anyasággal szerzett plusz képességeimet is. Az ingázás közben jelentős holtidő alakult, amit különféle, eddig egész hétre szétoszlott kreatív munkával töltök. Végre olvashatok! Vagy pólómintákat rajzolok vázlatfüzetbe, vagy épp telefonos kisasszonyt játszom.
Azt hiszem, nem sikerült teljesen felvenni a szokványos dolgozó emberek ritmusát. Rettenetesen furcsán néztek, mikor a telefonbeszélgetésem túl hosszúra és érdemi tartalmúra sikerült, és belelógott a BKV-zásba. Mit csináljak, fél 9-kor én már 3 órája fent vagyok és csak ekkor nem kell megfelelnem valamely "főnökömnek". (Azóta csak headseten merek beszélni). Értetlenül bámulok a 20 perc alatt elfogyó kávékra. Ha én iszom ilyesmit - ami épp finom is lehet - annak célja van. Felhajtom, következzen a meló. Igyekszem a házimunka apróbb munkafolyamatait, mint puzzle darabokat besuszterolni a "rendes munka" közé. Ezt úgy tűnik csak anyukák tudják. Ugyanakkor tudom, bármennyire érdekes munkába merültünk, 15.00-kor ki kell lépnem az ajtón, különben Babó látja kárát.
Adódott némi nehézség az új egyensúly kialakításában és közel sem járok a végén. Az első két nap délutánján egyszerűen néztem ki a fejemből. Nem a munka nehézsége miatt, hanem mert nem tudtam hová tenni az új élethelyzetemet. Újra fel kellett osztanom a napot és hetet úgy, hogy a munka mellett férjen bele a kreativitásomból is (lehetőleg alig kevesebb, mint otthonlétem alatt), a szárazabb papírmunkákat, ügyintézést is csináljam valamikor, ráhangolódjak a következő tevékenységre (akár a rengeteg cuki babáról van szó, akár az irodáról, vagy egy Babóval töltött délutánról, netán egy hosszúhétvégéről, vagy csak főzésről). Egy alkalommal annyira aggasztott az oviba érkezés, és a fejemben kavargó 8 féle szerveznivaló projekt, hogy épp csak arra nem figyeltem, hogy most vesztem el a pénztárcám. Hozadéka, hogy azóta tényleg az éppen aktuális dologra figyelek, nem kóvályognak a gondolataim. Pozitív csalódás az iratok gördülékeny pótlása (szerencsére pénz nemigen volt benne), valamint, hogy egy hétvégével később egy apuka az iratok alapján kinyomozta ki vagyok és a kezembe nyomta a tárcát.
A bejegyzés kezdése óta valójában második munkahelyemet fogyasztom. Hadd osszam meg a történetet, elég egyedi! Az első helyen azt hiszem elfelejtették beleszámolni, hogy a betanítás idején a korábban megszokott 135% teljesítményük le fog csökkenni 80%-ra, és az elején ebből mit sem tudok visszatölteni. Egy hónap próbaidő után megkértek, hogy legyen vége. Hétfő 10 óra lévén azon agyaltam a szomszédos kávézóban, hogy mi legyen a további napommal, hetemmel. Eszembe jutott, hogy kb. a 2. munkanapomon keresett egy cég 2 megállóval odébbról, felhívtam őket. Pont ráértek egy beugrásra. 20 perc múlva ott voltam, az interjú időben megszokott volt, de inkább elbeszélgetés jellegű, mivel ide volt ajánlásom: az egyik évfolyamtársammal dolgozom. Mivel úgy tűnt, "felvettek", kértem egy paksaméta dokumentációt amit készítettek, hogy hadd szívjam magamba a hely szellemét. Így már első nap is a normál munkaideig voltam velük. Ez önmagában is elég meglepő karriertörténet, de a tanulság nem itt kezdődik. Életemben először most találkoztam olyan céggel, ahol nem kell viselkednem. Ti. minden korábbi cégnél csöndben ültem végig a napot - vagy ennyire nem tudtam hozzászólni a témához, vagy nem is érdekelt amiről beszélgettünk, vagy simán csak azt éreztem, én mindig csak rosszkor tudok kérdezni. Itt nem! Ha csak ennyit tanulhattam tőlük, már akkor is fényév tapasztalatot gyűjtöttem! Olyannyira jó érzés, hogy azóta sem bírok felocsúdni. Látják, mennyivel lelkesebb vagyok a korábbiaknál, így pozitívan állnak hozzám. Dacára annak, hogy egyikünk sem tudott felkészülni a csatlakozásra. Én itthoni dolgokkal is el voltam maradva, ők meg az elődeim távoztával a munkával, így nem a legjobb arcunkat mutatjuk egymásnak: késés részemről, rendetlenség a részükről. Elfogadjuk egymást, bízunk a hosszú szünetben. Nem győzöm hangsúlyozni, mennyire örülök az emberi oldalának!
Mindeközben Babó rendíthetetlenül szeret oviba járni. Igaz, ami igaz, a dac egy sötétebb korszakába ért. Túl azon, hogy minden képzeletet felülmúlóan cukorfalat, teljes hisztisorozatokat képes végigcsinálni. Nem vagyok biztos benne, hogy nem befolyásolja a munkám, ám meg kell, hogy valljam, ilyen viselkedésminta már volt akkor is, mikor nem volt változás az életünkben. Így, hogy  láttam már ilyet, megnyugtat a tudat, hogy ez normális, csak át kell rágnunk magunkat rajta. Különben is rengeteget fejlődik ilyenkor! Gondoljam csak el, mikor heveny hiszti következik a vetkőztetéskor, mikor hozzáérek. Majd... levetkőzik teljesen egyedül! Velejáró a hajnali megébredés és általában rossz kedvű ébredés és némi random nyűg. Valamiért mégis jobban viselem.

Babaszáj

- ... épp figyelem, hogy navigál a telefon.
- de ő nem nyomigál!

Temető: oda nem lépünk, azok sírnak

Ablakot pucolol

Törökfaragás

- Énekeljük meg a zsiráfot és a taramás tataót!
- Apu hogy megy be az a nagy zsiraf az oroszlán barlangjába? Apu hogy megy be, apu hogy megy be, ha meghívják karamellás kakaóra?

Átmaradok

Mi a baj? Tis csilladostám?
Átbeszéltem nyuszikával, hogy.

Szerelt sajti

- Igen, téged.
- Tégem?

- Finom!
- Szereted?
- Igen!
- Kérsz belőle?
- Nem.

Saturday 6 October 2018

Gyerekszáj

Pandamanci

Padlizsa

- Hol voltál?
- Hááát... ööö... Mond az neked valamit, hogy Nemzeti Örökségvédelem?
- Igen.
- Hát ott.
- Jó.

Nagy kiságy (anyáé)

Havadi = egy Jolly Joker szó, mely bármit helyettesíthet. Lehet enni, zsebbe gyömöszölni számolatlanul, kérdezgetni, hogy hol van vagy mikor van.

(Autóra) Az olyan miénk! Szimpatikus!

(Körtére) Ez lesz jó étvágyam!

Kédebzeld! (Képzeld el!)

Szerintem hol van a Zsiráf? 

- Gyere, siessünk be, hallod anya milyen szépen zongorázik?
- Igen, mindjárt sírok is.


- Foltos a nózid. Úgy nézel ki, mint egy őzike.
- Nőzike?

- Jó étvágyat!
- Jó éjt!


Édóóoabiéé!

Monday 24 September 2018

Az elengedés művészete

Próbálom összeszedni. Nem a gondolataimat, magamat. Korábban említettem, az óvoda nálunk zökkenőmentes projekt. Most sem erről szeretnék írni. 
Van egy másik fajta elengedés.
Rólam tudni kell, bevallottan életem műalkotása Babó. Ennek megfelelően igyekszem az Ő igényei szerint a legjobbat adni neki. Ebben benne van például az ovi nagy gyerektársasága is. Korábban pedig a közös mondókák, énekek, kézművesek - közösségi vagy otthoni formában. Vagy a minőségi ennivaló, esetleg hogy más felügyelete mellett is felengedjen. Hogy egy kialvatlan éjszaka utáni egész napos nyűglődés után is (nagyjából) emberi viselkedést produkálok és (igyekszem) megértő lenni. Meg még mennyi minden más.
Tudatosult bennem, hogy bizony ideje pénzt keresnem. Túl azon, hogy a témával kapcsolatban akadnak feldolgozandó konfliktusok korábbról, magával indított egy kisebb belső lavinát. Gondolnánk, elég nyomás a tudat, hogy a megélhetésemtől egy kisember élete is függ. Sajnos azonban együtt jár vele a felismerés: már a keresés és a nyomasztás" ideje alatt sem tudom azt a minőségi elfoglaltságot biztosítani a kislányomnak, ami az elvárásom. Egyszerűen nem szól őszintén a jó szó, sokszor fel sem fogom a kérdését, mert messze kalandoztam, a rám váró felelősségek világába. Egy hisztinél "keresem a kikapcsológombot", nincs türelmem az elcsitításhoz. Mindezt úgy, hogy a nap nagyobb részében valaki más szórakoztatja, tehát az eddigi idő töredékében foglalkozunk egymással. A kudarcom élményét is hozzáírhatjuk a borzolt idegeim okozóinak listájához. Legszívesebben elbújnék a világ elől, de úgyis tudom, ott sem lelnék nyugtot. Ezt most el kell rendezni. Tisztában kell lennem a ténnyel, hogy mostantól nem minden idő Babóé. Nem a főzésről beszélek, vagy a teregetésről. Egyszerűen lesznek idők, mikor nem tud Ő lenni a leghangsúlyosabb. Egyensúlyt kell találnom, mikor elmagyarázhatom neki, most ugyan kissé mellőzöttebb lesz, később azonban jut neki teljes figyelem - betartva azt.
Kaptam egy bölcs tanácsot ezzel kapcsolatban: az elengedés könnyei. Ezek az adaptációhoz nélkülözhetetlenek. Tehát ki kell engedni. Van, hogy a könnyekben van a megoldás.

Tuesday 11 September 2018

Nagy a combim, oviba megyek

Kedves Manó!

Eljött az idő. Amikor "nagy vagyok, tehát oviba megyek." Nagyon vártad, nagyon élvezed. Talán összefügg azzal is, hogy én sem félek elengedni. Sőt, látom, hogy "meg vagy átalkodva", hogyha nem szerzek valakit, akivel összecimbizhetsz. Olyankor mondjuk nem alszol napközben. Nyáron többször is "véletlenül" bent ragadtunk vagy két órácskára játszani. Mivel mindketten nagyon vártuk, a harmadik napon már ott aludhattál, negyedik napon nénikéd mehetett érted.

Hogy is volt azzal a szobatisztasággal? Sokat próbálkoztam, kertben voltál meztelen, strandon a kedvenc fürdőbugyidban vízipelus helyett, de csak becsorgott (oké, egyre ritkábban). Aztán sok hét után a kedvenc narancssárga WC szűkítődre ülve a kérésemre pisiltél egyet. Nagyon megleptél. Onnantól kérésre mindig ment, s hamar magad is szóltál. Igaz, hosszú alvásoknál meg sem próbálom leszedni a pelust, hisz mindig tele van ébredéskor.

Mai napi kedves anekdota: felébredtünk, tejet kértél. Nem volt túl jó éjszakánk, így fél köménymagnyi szemmel elkészítettem a reggeli kakaód cumisüvegben (eközben anyát hívtad benn), majd visszabotorkáltam a félhomályban a kiságyadhoz. Meredten bámultam vagy fél percig, mire hátranézve láttam, hogy te is hátranézve látod amit én: egymás (üres) ágyát fixírozzuk...

No nekilátok a tengernyi elmaradásnak, amit a nyár alatt sikerült felhalmozni.  Te meg épp lábadozol és alszol odabenn, jaj! Édesjóistenem, munkába fogok visszamenni!

Puszil
Izgulós Anyukád

Thursday 2 August 2018

Kétésféléves érettségi

Kedves Babó Manó!
Szeretném elmondani, mennyire büszke vagyok arra,  amit életed folyamán elértél.
  • Bonyolult összefüggéseket értesz, amik nem tartoznak feltétlenül az életed folyásához.
    Például összeszeded és egymásba rakod  a tányérokat, legfelsőbe a villákat. (Tőlem láttál ilyet??) Ha otthagylak egy széken a mosogató előtt, a műanyag eszközöket elmosod. (A többit azért nem, mert tudod, hogy törnek.)
    Múltkor nézted egy darabig a gomba előkészítését, majd kérdezted, mit kell vele csinálni. Megmutattam, adtam egyet. Valamit molyoltál rajta, majd a kezembe nyomtad, tökéletesen megpucolva! 
  • Egy másfél napja ismert kiskutyát éktelenül megsirattál, csak mert egy kétszer akkora kutya vadabbul játszott vele. 
  • Az összes mindennapjaidat érintő kérdést érted és csinálod. Például hajnalban kijössz velem, hogy megmelegítsd a tejcsid és beletehesd a kakaót a kedvenc kanaladdal.  Várod, mikor teszem bele a vitamint és olajat. Tudod, hogy "a pisit megeszi bili, nagyon szereti", és hogy kiöntjük mert "WC/virág is nagyon szereti, hammbekapja." Még nem tartunk teljes szobatisztaságnál. (A Szerk.)
  • Már nincs olyan érzésem, hogy világvége lesz, ha beüt valami probléma. Tudod a szerepköröd egyedi helyeken, helyzetekben is. (Jelen bejegyzés egy potyafuvar után, Szentgotthárdon íródik, ahová különösebb tervezés nélkül jöttünk. A Szerk.
  • Ha felébredsz, de mindenki más alszik, csendben mondókázol és szöszmötölsz egyedül. Nem emlékszem, mikor kértelek, hogy reggel hagyj még kicsit aludni, így különösen figyelmes gesztus a részedről.
  • Nyilván nincs kétéves hiszti nélkül, de állíthatom, ennyi legyen csak mindenkinek. Legtöbbször még ilyenkor is lehet érvekkel hatni Rád. Ha ezt önkontrollnak hívják, akkor le a kalappal előtted! 
*Nyűglődés*
- Mi a baj?
- Fáj itt!
- Kérsz rá gyógypuszit?
- Nem.
- Lesz bibi?
- Nem.
- Fogsz sírni?
- Nem. Ráteszem Zsiráfot. Nem fáj.
  • Ha a "Mi ez? Miért?" korszakot ilyen változatos kérdésekkel kell átvészelni, akkor nem is lesz olyan kibírhatatlan. 
"Te mi? hányéesvagy Anya?"
  • Picit fejlesztenem kell a partiarc éned. Viszonylag sokáig tart, míg feloldódsz, akár ismerős társaságban. Ha beleszoktál, hozod a szokásos cuki énedet, ami egy gyöngyszem. Azért próbállak minél gyakrabban társaságba vinni.
  • Be mered vallani, ha fáradt vagy (!) és ha hibáztál. Utóbbit oktathatnád kicsit felnőtteknek.
  • Magadtól kezdtél mesekönyveket gyártani. Jelenleg az olaszkönyvem és egy kertépítő kötet, amiből mesélsz. 
Erre mind szükséged lesz, ugyanis felvettek oviba!

Puszit ad és buccát a te nagyon büszke 
Anyukád 

Monday 30 July 2018

Nehéz a nyáriszünet

Kedves Manó!

Ez életem eddigi legaktívabb nyara. Kénytelen vagyok mindenkinek azt nyilatkozni, hogy "bocs, már megint strandon vagyunk", vagy "ne haragudj, de vendégségben ütjük el az időt". Oka van ám a partiarc üzemmódnak.
Tökéletesen éretten fogadod a külvilágot, ingereket. Egy apróság van csupán: egyetlen kétéves energiájával semmilyen egyetlen felnőtt nem veheti fel a versenyt. A korábbi napközbeni három-és-fél (!) órás alvásodból jó, ha heti kétszer másfél óra (!) összejön. Az összes Sárinéniutazik* foglalkozás nyáriszünetre ment, én pedig egyedül sehogy nem tudok olyan ingereket biztosítani, amiktől elfáradnál. Ha sikerül bekéredzkedni más kisgyerekesekhez, vagy olyan vendégségbe, ahol viselkedned kell és folyton prüntyőkéznek, akkor látom, hogy fogy az elem. Minden egyéb esetben a statikus állapotod egy elmosódott pattogó folt, melyben - mint az elektron esetén; vagy csak a sebességed, vagy a helyed meghatározható, a kettő együtt nem. Ilyenkor kezdek kétségbeesetten menekülni, mert félő, hogy kifordítod a házat.
Így esik tehát, hogy amint tehetjük, kimozdulunk. Van azonban néhány teljesítendő kritérium a fárasztásodat illetően: 
  • játszótér és társai túlságosan extenzív területek, nem lépsz kapcsolatba más gyerekekkel, tehát nem fáradsz el
  • túl meleg van sok tevékenységhez
  • a kismamák nagy részét nem lehet belasszózni, mert nyaralnak
  • nagymamák megszokott társaság, nem kell nagyon jól viselkedni, tehát nem fáradsz el
Ebből következik, hogy általában vendégségben vagy strandon ütjük el az időt.
Arról nem próbálok nyilatkozni, ehhez milyen lestrapált memória társul Anya részéről. Mindenesetre az altatásban általában én is elalszom (korábban erre nem kellett szánni időt, most egy órás vigyázzfekvéssel jár), így tehát néhány lopott, főzésre szánt percen kívül nemigen marad idő egyébre, mint hogy mondókázzunk, énekeljünk, éntudatot fejlesszünk, meséljünk, fessünk, táncoljunk, ússzunk, pisiljünk. Talán nem meglepő, hogy esett már meg az eset, hogy esett már kávé cumisüvegbe. És társai. Kismamatársaim biztos megértik. A többiek meg elnézik tán az ügyetlen nyelvi dongást. Azt hiszem fáradt vagyok... Hát így nem sikerül életem legaktívabb nyarán, zsúfolva vendégeskedéssel és stranddal, kettő-és-félig elszámolni.

Apropó elszámolás. Ugyanitt átutalásnyi időig bébiszittert felveszek!




*Sári néni utazik, ki száll be?
Böbe, Andi beszállhatsz!
(zenebölcsik kezdő mondókája)

Szörnyen csalódott

"Két éves vagyok. Nem vagyok szörnyű...Csalódott vagyok. Ideges vagyok, feszült, érzelmileg túlfűtött és összezavarodott. Ölelésre van szükségem.
Egy két éves naplójából:
Reggel, amikor felkeltem egyedül akartam felöltözni, de azt mondták: "Nem, erre most nincs időnk, majd én csinálom inkább."
Ez elszomorított.
Egyedül akartam megenni a reggelimet, de azt mondták: "Nem, összemaszatolsz mindent, majd én adom inkább."
Ettől csalódott lettem.
Oda akartam sétálni a kocsihoz, és egyedül beszállni, de azt mondták: "Nem, sietnünk kell, erre most igazán nincs időnk. Majd én viszlek."
Erre elsírtam magam.
Egyedül akartam kimászni az autóból, mire jött a válasz: "Ne húzd az időt, majd én kiveszlek."
Ettől legszívesebben világgá futottam volna.
Később a fakockákkal játszottam, de folyton kioktattak, hogy: "Nem, nem így kell, hanem így.."
Elment a kedvem a kockázástól. Inkább babázni akartam, így kivettem egy másik gyerek kezéből. Ekkor azt mondták nekem: "Nem, ezt ne csináld! Osztozkodni kell a játékokon a többiekkel."
Nem voltam benne biztos, hogy mit is csináltam pontosan, de ez az egész elszomorított. Sírtam. Odabújtam egy ölelésért, de akkor rávágták, hogy: "Nem, nincs semmi bajod, menjél vissza játszani."
Aztán eljött az összepakolás ideje. Ezt onnan tudtam, hogy valaki folyamatosan azt hajtogatta, hogy: "Menjél, szedd össze a játékaidat!"
Nem voltam benne biztos, hogy mit is kéne csinálnom, vártam, hogy valaki megmutassa.
"Miért nem mozdulsz már? Miért csak ácsorogsz ott? Szedd fel a játékaidat, de most azonnal!"
Bizonytalan voltam, hogy most akkor mitévő legyek. Meg kéne valakinek mutatnia, hogy most mire is gondol pontosan? Hogy fogjak hozzá? Hol van a játékok helye? Hallottam a szóáradatot, de nem értettem, hogy mit várnak el tőlem. Megijedtem és ledermedtem.
Hasra vetettem magam és zokogtam.
Amikor reggelinél egyedül akartam enni azt mondták: "Nem, még túl kicsi vagy hozzá. Inkább majd én etetlek."
Ettől zavarba jöttem. Próbáltam megenni az előttem lévő ételt, de még nem ment jól, erre tukmáltak, hogy: "Tessék, itt van, edd ezt meg.." és tolták bele az arcomba.
Nem akartam így tovább enni. Elkezdtem dobálózni és sírni.
Nem tudtam kiszállni az etetőszékből, mert senki nem engedett..én meg kicsi vagyok és egyedül nem tudok. Erőltették, hogy még egyek egy falatot. Ettől még jobban sírtam. Éhes voltam, csalódott és szomorú. Elfáradtam és arra volt szükségem, hogy valaki felvegyen. Bizonytalanul és kontrollvesztetten éreztem magam. Megijedtem, amitől csak még jobban patakzottak a könnyeim.
Két éves vagyok. Senki nem engedi, hogy egyedül öltözzek, egyedül mehessek és mászhassak, ahova kell, vagy betöltsem a saját szükségleteimet.
De azt elvárják tőlem, hogy tudjam hogyan kell osztozkodni, figyelmesen hallgatni vagy várni egy kicsit. Elvárják, hogy tudjam mit kell mondanom, hogyan kell viselkednem és hogy kell kezelnem az érzelmeimet. Elvárják, hogy nyugton üljek, és tudjam, ha valamit eldobok az eltörhet...De ezeket én még nem tudom!
Nem engedik, hogy gyakoroljam a járást, tolást, húzást, cipzárazást, gombolást, öntést, evést, mászást, futást, dobást, vagy olyan dolgokat, amiket amikről tudom, hogy képes lennék rájuk. Olyan dolgokat, amik érdekelnek, és kívácsivá tesznek, azokat mind megtiltják nekem.
Két éves vagyok. Nem vagyok szörnyű...Csalódott vagyok. Ideges vagyok, feszült, érzelmileg túlfűtött és összezavarodott. Ölelésre van szükségem."
[Forrás: Channel mom]

Friday 29 June 2018

Aranyköpések

Autó megpakolva, vonóhorogra egy csónak akadt, nagymama intézi az utolsó simításokat indulás előtt.
- Babó, két hely maradt, hová üljön a mama? Anyósülésre vagy melléd?
- Csónakba!

Haiku
Lepedő                           Lábi
lepedő                            lábi
lepedő.                           lábi.

Esiiik eső karíkára
Kosúth Lajós sarokpúszi
Sarókpuszii valaaaakiiii
Sarokpuszi valaki...

Kiszállás, millámmolam!

- Megyünk trandra!
- Nem Babó, ahhoz túl hideg van.
- Sálat veszünk. Kabát.

- Jössz reggelizni?
- Neeem!
- Van dinnye.
- Deee!

Dinnye finom. Nagyon szeretem. Sajnos.

Csigabiga gyere ki,
Ég a házad ide ki,
Kapsz vajat Erzsi, 
Holnap marad Erzsi. 

Alleluja,
Azt lassan őrli,
Tutoica tutoica
Pattogatott tuttoica.

Sunday 3 June 2018

Tökéletes apuka

Tudom, ez így reklám helye... mégsem tudok elmenni az élmény mellett.
A minap szembejött velem egy videó, amiben mosolygó puszilógép kockahas apuka látja el két gyerekét hajnalban, majd viszi a reggelit és kávét anyucinak az ágyba. Nem tudtam mire vélni, hogy humornak, reklámnak vagy gúnynak szánták. Aki tökéletest szeretne látni, megnéz egy hollywoodi filmet vagy Pampers reklámot, aki az életre koncentrál, tudja, hogy a kis gömbölyű angyalarcú is csinál olyan hisztiket, amivel kiűz a világból és amíg minden gyerek legalább ovis nem lesz, addig a reggeli program a karikák számolgatása a szemünk alatt. Túl is léptem az ügyön, majd egy fél nap erejéig tényleg láttam a videóbéli apuka valódi mását, és titkon megemeltem kalapom előtte.
Egy kertipartira készültünk, ahol - én úgy tudtam - az egyedüli gyerek az én lányom lesz. Erre az első belépő vendég rögtön hozott magával két, Babótól alig idősebb csemetét. Anyát otthonhagyták, lábadozott az aprónép által hazahozott kórból. 
Én nem szoktam vágyni rá, hogy gyerekprogram közben a helyi tyúkanyókon kívül másokkal trécseljek. Ha a környékre téved egy apuka, általában nincs ingerem megszólítani. Ő viszont annyira felvette az anya-szerepkört, hogy előbb-utóbb nevetésben törtem ki: "ha megkérdeznélek, hogy vagy, szerintem nem tudnád megmondani, viszont a két gyerek szomjúsági, pisilési, játékkedvéről szóló villámkérdésekkel biztosan nem tudlak sarokba szorítani!" Olyan gonddal, körültekintéssel ügyelt a gyerekei igényeire, amit eddig csak anyáktól láttam. Látszott rajta, hogy a legnagyobb tépelődést a gyerekei "még jobb" elhelyezése, vagy a veszélyes-nem veszélyes helyszínek, esetleg a testvérharc elkerülése okozza. Elfogadott útmutatást, segítséget a házigazdáktól, megbízott hely- és egyéb ismeretükben, összerakta a gyerekek napirendjével. Esendő, de nagyon profi volt.
Szinte biztos vagyok benne, hogy fáradtabban érkezett haza, mint ahogy elindult. (Tán saját tapasztalat?) Egy apró dolgot azonban eddig nem említettem. Ő egy kolléga-találkozó-kertipartira érkezett. És ahelyett, hogy a felhőtlen mesélést választotta volna, Anya tehermentesítését és valószínűleg minimális "mizújs" beszélgetést preferált. Ha illik leesni az állnak, bizonyára ezt választom. Rendben, én csak negyed napot láttam az életükből, így könnyű tökéletesnek tűnni. Azért a nem létező kalapomat sűrűn emelgetem Apa emléke előtt.

Monday 7 May 2018

Vendégkönyv

Van egy élmény, ami egyszerűen túlcsordul bennem, muszáj kiírnom magamból.
Ugyan nem szoktam gyerekfelvigyázni (a sajátomon kívül), úgy alakult, hogy egy teljes napra hozzánk látogatott Babó legkedvesebb barátnéja (egykorúak). Elég sűrű napirend volt, így velünk kellett tartania egy babás foglalkozásra, egy ovis beíratkozásra, ebédfőzésre, pólónyomásra. Volt lehetőségük kertben medencézni, homokozni, csuszizni és külön hely volt alvásra. Így visszaolvasva elég húzós feladatnak látszik, akkor ebbe nem gondoltam bele.
Alaptermészete alapján egy egyenes jellemű kislányt kell elképzelni (szemet szemért elven működőt), három testvér közt a legkisebbet. Mindent önállóan szeret csinálni és nehéz befolyásolni az ötleteit.
Mintha pontosan értené, mi vár rá, pillanatok alatt hagyta magát felöltöztetni és elvinni, hamar bepattant az autóba. Második meglepetés a kiszállás volt - még ki sem bontottam a saját gyerekemet, a túloldalon már mászott is ki. Tehát ki tudta nyitni a biztonsági övet és a kissé nyikorgó ajtót is. (Szó se róla, Babó is egyedül mászik ki és be, el is várja, viszont a csatolásoknál, nyitásoknál számít a segítségemre.)
Az egész foglalkozás alatt nagyon körültekintően viselkedett, mint aki számol vele, hogy kevés figyelem fog rá jutni. Az egyik új tag jegyezte meg: "nahát, ez a kislány a jég hátán is megél!" És tényleg, mintha egy négyévest láttam volna magam előtt, akinek valamiért nincs kedve beszélgetni. Azt a játékot vette el vagy adta másnak, amit a helyzet megkívánt. Ha filctollal ezt-azt összefirkált, arra mást nem kapacitált. A mondóka alatt végig az ölében ültetett egy játékbabát, azzal csinálta a tornákat. Ha mégis lovagoltatni szerettem volna a térdemen a két csemetémet, hajlandó volt belemenni. A Babóval közös tízóraiból is hagyott, pedig láthatóan hozzászokott a gyors és hatékony táplálékbevitelhez. Foglalkozás végén újra önállóan szandálba bújt (Babó még csak a tépőzár kizárólagosságához ragaszkodik).
Az ovis papírmunkák alatt egy rövid időre az óvónénire bíztam a két gyereket. Babó ismerte a járást, mégis idegenkedett. Mind a ketten nagyon szépen viselkedtek. Kaptak az ovisoktól integetést, meleg szavakat.
Hazaérve szabad foglalkozás volt. Készítettem egy nagy adag langyos vizet medencébe, ruha le, ki lehetett fosztani a homokozót, hogy elég játék legyen a vízhez, sőt a homokot is beleszórhatták. Ez persze mindkettőt felvillanyozta, és csak akkor jöttek ki, mikor kénytelenek voltak megjegyezni, hogy "fázom". Mivel Babó nincs hozzászokva, hogy bármi lenyúlható tőle, néha meg kellett kérnem vendégünket, hogy fogadjon el más játékot, cserébe hadd legyen Babóé, ami most nála van. Mindig beleegyezett és nagyon hamar túllépett rajta. Ha néha volt pisi vagy kaki, közölték és megmutatták, hová sikerült. Annyira lekötötte a két kislányt a kerti intézkedés a csap körül, hogy egy teljes husi-zöldség-rizsa menüt összeraktam, néha kikandikálva az ablakon. Nem mondom, hogy tiszta meló volt eltüntetni az ennit, de javukra legyen mondva, mindketten teljesen önállóan ettek.
Magam sem hittem a sikerben, mégis megpróbáltam lefektetni őket. Megegyeztek, hogy kis vendégünk kapja a kényelmes itthoni ágyat, Babó a hordozhatóban elalszik. Az én játékszabályaim szerint ki-ki kapott egy cumisüvegnyi langyos tejet és egy mesét hármukról (Zsiráf végig vigyázott rájuk). Csoda ide vagy oda, elaludtak! Két és fél óra után újult erővel láttak neki a kinti játéknak s szerencsére tesóm is befutott addigra, nem csak a pólót nyomni vágyók. Igazi Jolly Joker, végtelen türelemmel játszik Babóval és a kislány is ismeri. Nem mondom, volt némi bizalmatlanság a részéről, hogy "akkor még hány bébiszitterem lesz ma?" de szerencsére ezen sem akadt fenn igazán. Kaptak a nagynéni sütijéből, inni is töltöttünk bőven (itt láttam, Babó majdnem feleannyit iszik!) A teraszról, a póló- és festékerdők közül kipillantva láttam, kicsit durvulnak a délelőtti szabályok. Szerencsére a kertben nem lehet kárt tenni, a kis műanyag széknek és a medencének meg tökmindegy, hány marék homok kerül rájuk. Ha "nem érvényes" játékot játszottak, lebeszéltem őket (járgányok a teraszra nem lépcsőznek fel, stb.) Ügyesen feltalálták magukat és dacára az átjáróháznak, ahol vendégek adták rokonok kezébe a kilincset, egyetlen rossz hangulatnyilvánítás nem volt. 
A két kislány sosem volt még ruha nélkül egymás mellett. Részemről mindig "formásnak" tartottam Babót. Meg kellett azonban állapítanom, hogy barátnője olyan "szálkás" a maga baba-módján, amit nem nagyon láttam ennél a korosztálynál. Hogy a testvérek utánozása, vagy saját érdeklődése nyomán fejlődött így, nem tudom, de több évvel idősebb táncos kislányoknál tapasztalok ilyen izomzatot.
Nem állítom, hogy kacagó kedvében vitték haza, de rosszul semmiképp sem érezhette magát. Ritkán felemlegette, hogy épp valamely családtag merre tartózkodhat, s láttam a fókuszálást, hogy nehogy ramazurit csináljon vendégeskedése alatt.
Mindemellett nagyon mély benyomást gyakorolt rám egy olyan kislány, aki egy évvel ezelőtt hangos jajveszékeléssel honorálta, ha az anyukája kikéredzkedett pisilni - hónapokon keresztül. Mára egy olyan talpraesett gyerkőc lett belőle, aki nincs még két és fél éves, de már megállja a helyét a világban.

Monday 23 April 2018

Büszkeség

Kedves Babó Manó!

Annyi apróbb-nagyobb fejlődés történt, hogy se szerit, se számát nem tudom. Elkezdem mesélni, aztán majd csak egyszer abbahagyom...
Meséltem már a mesélésről? Képzeld, féltem neked mesélni. (Igazából magamnak féltem mesélni.) Fejből nem megy már a Hófehérke, könyvet meg nem engedsz a kezembe. Csak miután láttam, a Bogyó és Babóca micsoda egyszerű történeteket és nyelvezetet mutat be, és megerősítettek, hogy tényleg a mindennapok történetei kötnek le, csak ezután fogtam bele Babó és Zsiráf kalandjaiba. Azóta minden lefekvéskor elmesélem neked, mi történt aznap. Még így is rövidítenem kell, annyi minden! Zsiráfot egyébként is nagyon szereted, ám szerencsémre ha kijelentem, hogy büdi, hajlandó vagy mosógépbe dobni. Igaz ugyan, állapotáról folyamatos helyzetjelentést kapok.
Azt hiszem kamaszkorba léphettél, ugyanis többet hisztizel - viszont egészen bonyolult dolgok miatt. Például elmegy egy nagy autó, és hüppögve bejelented a nénikédnek, hogy elment a busz és anya biztosan rajta volt és itthagyott! Félsz a sötéttől. Hetekkel később is felhozod, hogy Marcival két kocsiba ültetek és úgy vásároltatok "fínyíót" (fűnyírót) neki, valamint hogy "szenény Maaci, sírt".
Eljutottunk az első fütyi-punci leltárig. Teljesen elméleti a dolog, random megismert gyerekek és felnőttek nevei mellé párosítjuk a megfelelő fogalmat. Remekül memorizálod, viszont ha nem vevő rá a hallgatóság, még nem tudom elmagyarázni, miért ne most vegyük ezeket végig.
Gondoltam elviszlek néhány ovis foglalkozásra is, hogy lássuk, tudnál-e menni a két és fél éved dacára. Ugyanolyan jól vetted az akadályokat, mint akik hetek óta odajárnak és legalább fél évvel idősebbek. Bármilyen programra elviszlek - legyen az istentisztelet (ahol a kis könyvet magad választod és helyezed vissza a többi tetejére), kórus (ahol az Alleluját mindig az ölemből hallgatod boldogan) vagy bármi egyéb - felveszed a fonalat és annak megfelelően viselkedsz.
Megdöbbenésemre a hosszas csend a másik helyiségben nem feltétlenül jelent komoly károkozást. Néha egyszerűen csak játszol az előírt módon a magad örömére.
Bár még mindig egy-kétszavas mondatokban beszélsz, nagyon bonyolult dolgokat is ki tudsz fejezni. Aztán meg rájöttem, a gyógy-/varázspuszi a legjobb gyógyszerek felett áll.
Eddig azt hittem, a Szutyejev-összesből ismert Kispipi és Kisréce "én is!" refrénje csak mese-elem. Hát nem. Bármit, ismétlem bármit megcsinálsz, ha hozzáteszem, hogy én már elkezdtem! Pontosan úgy, fontoskodva teszed hozzá, hogy "én is!", ahogyan Kispipi.
A korábbi bevásárlásos tortúrákból (ahol egyszer még Te is földre vetetted magad hiszti közben!) mára kiegyensúlyozott, időben jól behatárolt program lett. Mindkettőnk tudja, hogy a másikat is hagyni kell érvényesülni: te játszhatsz a bedobós játékokkal (peták nélkül), cserébe én vásárolhatok, csak ha elénk kerül Túró Rudi, mindenképp le kell egyet vennem Neked azonnali fogyasztásra, egyet ajándékba (s hogy maradjon ép vonalkód). Lebeszélhető lettél a szemmagasságban elhelyezett színes csomagú édességekről és az említett csokin kívül mindent értesz, hogy először megvásároljuk, s csak azután fogyasztjuk.

Egy különösen hisztis időszakban egyszerre akkora nagyot fejlődtél, hogy nem értettem meg elsőre az "új játékszabályokat". Ezek ui. arra utaltak, hogy szinte mindent önállóan szeretnél csinálni. Nagyon ügyesen kell segítenem, különben, ha észreveszed azt, kiakadsz. Mára tudom, hol lehetek segítségedre, azt a keveset elfogadod, így a reggeli kakaódat is szinte egyedül csinálod, ha sokat tanítgatnálak, magad tennéd tisztába magadat, egyedül veszel kiskabátot és majdnem egyedül cipőt. Szívesen teregetsz velem és Te rakod vissza a lavórt, miután elfogyott a vizes ruha. Jól "távirányítható" vagy, elszalajthatlak mindenféle tárgyakért a lakásban.
Összefoglalásnak talán annyit mondhatok, életvidám, ügyes kislány vagy, akire nagyon büszke az anyukája.
Puszillak
Anya

Ui.: napi kedvenc - "májkrémes torta"=dobostorta. Egy évvel ezelőtt nagyjából ugyanekkor keltél a babakocsiból a fölédhajoló nagymamára egyetlen szóval: "Ajjaj".

Tuesday 13 February 2018

Szalonképes kétéves

Kedves Masza'masza'!

Egyszerűen elképesztő, micsoda érzelmeid vannak! Nem győzök ámulni!
Ha valamiből veszel, mindig veszel egyet nekem is. Ha valaki akkor távozott, mikor épp aludtál, utánakérdezel, hová lett. 
Meg tudsz bántódni. Nem akármin! Míg az ölemben játszottál önfeledten, hanyatt dőltem és figyeltem, észreveszed-e. Mikor hátrafordultál és kuncogni kezdtem, majdnem elsírtad magad. "Akkor most engem kinevettek? Engem??" Megígértem, hogy többet ilyet nem teszek.
Idehozod nekem a Lego figurádat, majd egyet a pelusaid közül. Mert te tisztába teszed. Vagy épp Zsiráfot. Imádsz babakocsiban tologatni babákat. Vagy Zsiráfot. Megindító, milyen gondoskodó vagy. Főként Zsiráffal. (A tonnányi puszi, ölelés, "ölömbe" bőven elég lenne a teljes játékarzenálnak.)
A peluscsere nálad is fontos momentum: neked kell kiválasztani a pakkból az éppen aktuálisat, nekem fel kell tennem téged a pelenkázóra, és a popopsim (=popsikrém) soha nem maradhat el. Ugyanígy a fogmosásnál ki kell választani kinek-kinek a saját "fofo"-t, teszünk rá fogkrémet, majd az egész procedúra után felmászol, megmosod a szád és a kezed (mindkét szappannal), "anya is", anya csinál egy-két buborékot, lemossuk, elzárod a csapot, leteszlek és kezet törölsz. A koreográfia hiányt nem tűr.
Egészen elképesztő szavak is szerepelnek a szótáradban. A négyszótagos popsitörlő, esőkabát már nem is meglepő. Mikor elkezded használni a sajnos, muszáj, persze szavakat, na az a nem semmi!
A szülinapi tortáid gyertyáit minden alkalommal nekem kellett elfújni (a végén már segítettél), hiszen ha az elsőt én fújtam, akkor ez az én dolgom. A "Boldog szülinapot" néhány éneklés után magad kérted, néven nevezve, és dúdoltad velünk.
Az ajándékok fénypontja a roller és az olló volt. Mindkettőhöz kapsz használatbavételi engedélyt, mert első perctől ügyesen használod őket. (Olló egykezes, nem magunk felé tartjuk, kinn parkolunk, láb letesz-felemel, stb.)
Az éneked és mondókáid felismerhetőek és nagyon komoly repertoárod van mindből.
Mindemellett elképesztő nappali alvásokat tartasz. Be sem merem vallani, hogy sokszor 4 órát is alszol egy húzásra. Ennyi idő alatt egy kismama világot vált! Tény azonban, hogy hajnalban 5-kor kelsz.


Monday 29 January 2018

Remekmű

A minap belefutottam a kérdéskörbe, hogy tulajdonképpen mi vezéreli az anyákat?
Hogyan van még energia a hajnali kelés után is viselni a napközbeni energiabomba tevékenykedését, és egyáltalán mi alapján rakom össze az életem prioritás-listáját?
Most foglaltam először össze magamnak, hogy életem műalkotása szaladgál maszatosan vigyorogva a lakás egyik pontjából a másikba. Nála fontosabb semmilyen remekmű nem lesz. 

Ezért nem foglalkoztat, ha egy banda még egyetlen számot sem tud rendesen elénekeltetni velem.
Ezért nem zavar, hogy bár tudom, hogy odafigyelve sokkal látványosabbakat festenék, ez a figyelem Őrá irányul. A rajzokat meg majd megcsinálja valaki más szebbre. Legyen vele ő boldog. Én is az vagyok. 
Minden új tevékenységnél átvizsgálom, hasznos lesz e Neki. Ha igen, jöhet. 
Nem érdekel, hogy hol a felesleg rajtam, vagy szebb lettem-e az elmúlt fél évben. Játszottunk egy jót? Ettünk egy jót? Akkor már nagy baj nem lehet.
Hogy elfáradok nap végére? Persze. Mindenki elfárad egy nap érdemben eltöltött időtől. Tudom viszont, hogy minden hiszti és rossz nap dacára ennek van értelme, valami nagyot és jót szolgál ez az energia. Na ez bőven kárpótol.
A Legnagyobb Remekmű életre kel.

Thursday 11 January 2018

Batyu síeléshez

(Ez próbacikk volt, így lehetnek átfedések a hagyományos blogbejegyzésekkel. A szerk.)

Megyünk telelni! Hiányzott már a friss, el-nem-olvadó hó, a snowboard, a felhők feletti napsütés. Kétéves kislányomat ekkor tettem ki az első komolyabb megmérettetésnek. Lengyelországot választottuk, részben mert magyar árszínvonal van, részben a közelsége, valamint az esti kivilágított pályák miatt. Segítségünk az összes oldali rokonság volt, miután csapatos síelésre fizettünk be.
Mondom a „kötelező” batyut és a végeredményeket.
  • ·         Tartós édes/sós kaja: az útra, a „megérkeztünk, de nincs felszolgálás és a boltok is bezártak már” állapotra, vagy babó megéhezésére és hiszti ellen. Fasírtgolyó rulez!
  • ·         Mondókasor, kicsi játékok és rengeteg fantázia az útra. Érdemes alvásidőben menni.
  • ·         Vízi játék: kádba, fürdőbe. Egy öklömnyi labda és egy felhúzható úszó pingvin elég volt, nem foglalt sok helyet.
  • ·         Tartóstej: a hűtőhideg az ablakpárkányon is garantált, de a kiszámíthatatlan ébredésekre a személyzet nincs felkészülve (épp otthon alszanak).
  • ·         Vízforraló: hogy ne lehelni kelljen azt a tejet.
  • ·         Kakaó, kávé és kockacukor: nem győzöm hangsúlyozni, hogy a gyerek nem feltétlenül szinkronizálja magát a személyzethez. A hajnali kávét jó eséllyel a szobában kell elfogyasztani.
  • ·         Overál – 2 váltás! A fene fog szobafogságot adni szegény kismanónak, csak mert vizes a ruhája! Mi felnőttek sokan egy méretűek voltunk, így egy biztonsági tartalék elég volt.
  • ·         Néhány plusz ruhadarab az átpisilt ruhák helyett. És nagy hit, hogy nem fogy el. Meg vigasztalás, hogy biztos másnak is akadt már ilyen problémája, ezért van egy közös mosógép valahol…
  • ·         Szánkó, háttámlával: ki tudja, mi érdekli a végtelen havason, de ha elfárad, babakocsival nem jutunk messzire…
  • ·         Biztonsági mese a telefonon, letöltve
  • ·         Térkép, letöltve

Sajnos nálunk az alvási rend visszaállt az alapértelmezésbe, ez nyári időszámítás 6 órai kelést jelent. Tehát hajnali  5-kor már foglalkozni kellett vele. Nem volt mesénk, sem net, így valóban fel kellett kelnünk, hogy ne kezdjen unottan nyüszögni. Későbbi napszakokat bevállalt más is, a reggeli tortúrát nem volt szívem rájuk hagyni. Így nálunk a csomagolt étel, melegíthető inni és kávé mind életmentő volt.
Később a reggeli már játékos volt, a közös étkezőben az összes rokon feltűnt, mindenkivel lehetett kicsit csipegetni. A korai kelésnek és megkésett indulásnak, valamint a friss levegőnek az lett az eredménye, hogy babó az odafelé úton elszundított a kocsiban. Egy ember felvigyázott rá a parkolóban (minden nap más), többi síelt. Az a séma jött be, hogy mikor megébredt, a többiek is lejöttek enni a hegyről, én pedig az ebéd-csokimat magamba gyűrve megkaptam ezt az egy órát ajándékba.  Délután a pancsi-dolog tűnt a legélvezetesebbnek.

Az a meglátásom, hogy levegőváltozásnak jó az ilyesmi, jól szórakozik mindenki, de fáradtabban érünk haza, mint ahogy elindultunk.
ui.: új tapasztalat alapján akkor minősül pihentetőnek a kiruccanás, ha ki tudom űzni a babóért aggódást az agyam tekervényeiből. Erre lehet, hogy egyszerűbb egy hétvégi, csak-felnőtt programot találni. (A szerk.)

Tuesday 9 January 2018

Új év

Nem is tudom, mit írhatnék. Elég kába vagyok. Talán erről szólok akkor. Megemlékezek a fáradtságról, hogy valaki harminc év múlva a szemem elé nyomhassa a bizonyítékot: én is voltam fáradt.

Lement a karácsony húzósabb része, maradtak a kellemes emlékek, a "vijájtós", vagyis világítós, a karácsonyfa, meg néhány ajándék alatta. (És egy-két tartósabb ennivaló a nagy traktákból.) Ahol Babó az újdonat Duplo felett görnyedve elmélyülten Allelujázik, nekem viszont összefacsarodik a belsőm, hogy vajon mindennel készen leszek? Igyekeztem letenni terheket a vállamról, például poros maradt a zongora teteje. Sőt, csak rakott krumplit főztem. No majd legközelebb még ügyesebben izgulok még kevesebbet. Így is szerencsésnek mondhatom magunkat, mert hetekkel korábbtól belecsöppentünk mindenféle készülődésekbe, kézműveskedésekbe, sütésekbe. 

Azért...
azt hiszem...
elfáradtam.

Babó életében először megpróbálkoztunk teleléssel. Amolyan össznépi kimozdulás volt, ahol sokszor akadt, aki lefoglalta őt. Kicsi mindenkinek jutott a jóból, de a hajnali friss ébredéseket nem adtam más kezére. Észrevétlenül megint fogyott az erőm. Szilveszter után pattant el az energiagörbe. Hát ugye koccintani mégiscsak ébren kéne... (francokat! A szerk.) 
Így az öt órai kelés után lepasszoltam a gyereket és visszaájultam az ágyba vagy két órára. Úgy tűnik, ez évente egyszer megtörténik. Tavaly szilveszterkor úgy szabadságoltam a tudatomat, hogy állítólag Babó körülsikongatott, viháncolt, és sírt. Mikor előbukkant a fejem, tőlem egy méterre két kézzel rám mutatott és visított egy nagyot. Mindezt csak történelemkönyvből ismerem. Az ezévi ébredésem után is csak egyet tapasztaltam. Akkorát sikerült pihenni, hogy most már érzem, milyen fáradt vagyok. 

Aztán persze hazajöttünk, ahol rájöttem, a menetrend és a beidegződött szokások szinte súlytalan terhek. Csuklóból megcsinálom a házimunkákat, megyünk a megszokott heti rend szerint. De... valami hiányzik. Valami plusz, ami eddig megvolt a motoros mozdulatokon túl. Ennek az elvesztésével kicsit elvesztem én is.  Igyekszem újszerű dolgokkal elfoglalni magam, megpengetni az állóvizet, újra megtalálni a helyemet. Kicsit az az érzésem, mintha a nagy lassításban lefulladt volna a motor. Feledékeny, álmos, szürke kedvű lettem. Teszek érte, hogy ne maradjon így.