Azt hiszem az az, amit évek óta nem tudunk teljesíteni. A tavaszi frissességet. Az egy dolog, hogy jó ideje hálával tekintek az óraátállításra. Mégiscsak jobban hangzik: 6-kor keltem, mint az, hogy 3/4 5-kor üvöltve ébresztett a csemetém.
Valahogy ilyenkor mindenki megborul. Szeretnék sokkal több mindent csinálni, hisz tavasz van, süt a nap, meg minden. Erre natúrban sem lenne energiám, de legalább vágyom. Egy elfáradt gyerek mellett azonban... Inkább felejtsük el, nem is gondoltam semmit. Sajnos képtelen vagyok lerázni magamról a sárga irigységet, bezzeg mások mi mindent tudnak csinálni. Én a rajzszakkörre sem jutottam el a saját örömömre, egyedül évek óta. Úgy tűnik nem is most fog megtörténni. Mert ugye mit tesz a hároméves, ha fáradt? Anyához bújik. Mindig. És mit tesz anya, hogy legyen miből adni? Na azt nem tudja. Olyan visszatöltős idő nincsen. Úgyhogy marad egyrakáson a fáradtság, irigység, vágy.
Viszont nem vagyunk betegek. Csak a mosógép. Büdit csinál.
