Remekmű

A minap belefutottam a kérdéskörbe, hogy tulajdonképpen mi vezéreli az anyákat?
Hogyan van még energia a hajnali kelés után is viselni a napközbeni energiabomba tevékenykedését, és egyáltalán mi alapján rakom össze az életem prioritás-listáját?
Most foglaltam először össze magamnak, hogy életem műalkotása szaladgál maszatosan vigyorogva a lakás egyik pontjából a másikba. Nála fontosabb semmilyen remekmű nem lesz. 

Ezért nem foglalkoztat, ha egy banda még egyetlen számot sem tud rendesen elénekeltetni velem.
Ezért nem zavar, hogy bár tudom, hogy odafigyelve sokkal látványosabbakat festenék, ez a figyelem Őrá irányul. A rajzokat meg majd megcsinálja valaki más szebbre. Legyen vele ő boldog. Én is az vagyok. 
Minden új tevékenységnél átvizsgálom, hasznos lesz e Neki. Ha igen, jöhet. 
Nem érdekel, hogy hol a felesleg rajtam, vagy szebb lettem-e az elmúlt fél évben. Játszottunk egy jót? Ettünk egy jót? Akkor már nagy baj nem lehet.
Hogy elfáradok nap végére? Persze. Mindenki elfárad egy nap érdemben eltöltött időtől. Tudom viszont, hogy minden hiszti és rossz nap dacára ennek van értelme, valami nagyot és jót szolgál ez az energia. Na ez bőven kárpótol.
A Legnagyobb Remekmű életre kel.

Batyu síeléshez

(Ez próbacikk volt, így lehetnek átfedések a hagyományos blogbejegyzésekkel. A szerk.)

Megyünk telelni! Hiányzott már a friss, el-nem-olvadó hó, a snowboard, a felhők feletti napsütés. Kétéves kislányomat ekkor tettem ki az első komolyabb megmérettetésnek. Lengyelországot választottuk, részben mert magyar árszínvonal van, részben a közelsége, valamint az esti kivilágított pályák miatt. Segítségünk az összes oldali rokonság volt, miután csapatos síelésre fizettünk be.

Mondom a „kötelező” batyut és a végeredményeket.

• ·         Tartós édes/sós kaja: az útra, a „megérkeztünk, de nincs felszolgálás és a boltok is bezártak már” állapotra, vagy babó megéhezésére és hiszti ellen. Fasírtgolyó rulez!
• ·         Mondókasor, kicsi játékok és rengeteg fantázia az útra. Érdemes alvásidőben menni.
• ·         Vízi játék: kádba, fürdőbe. Egy öklömnyi labda és egy felhúzható úszó pingvin elég volt, nem foglalt sok helyet.
• ·         Tartóstej: a hűtőhideg az ablakpárkányon is garantált, de a kiszámíthatatlan ébredésekre a személyzet nincs felkészülve (épp otthon alszanak).
• ·         Vízforraló: hogy ne lehelni kelljen azt a tejet.
• ·         Kakaó, kávé és kockacukor: nem győzöm hangsúlyozni, hogy a gyerek nem feltétlenül szinkronizálja magát a személyzethez. A hajnali kávét jó eséllyel a szobában kell elfogyasztani.
• ·         Overál – 2 váltás! A fene fog szobafogságot adni szegény kismanónak, csak mert vizes a ruhája! Mi felnőttek sokan egy méretűek voltunk, így egy biztonsági tartalék elég volt.
• ·         Néhány plusz ruhadarab az átpisilt ruhák helyett. És nagy hit, hogy nem fogy el. Meg vigasztalás, hogy biztos másnak is akadt már ilyen problémája, ezért van egy közös mosógép valahol…
• ·         Szánkó, háttámlával: ki tudja, mi érdekli a végtelen havason, de ha elfárad, babakocsival nem jutunk messzire…
• ·         Biztonsági mese a telefonon, letöltve
• ·         Térkép, letöltve

Sajnos nálunk az alvási rend visszaállt az alapértelmezésbe, ez nyári időszámítás 6 órai kelést jelent. Tehát hajnali  5-kor már foglalkozni kellett vele. Nem volt mesénk, sem net, így valóban fel kellett kelnünk, hogy ne kezdjen unottan nyüszögni. Későbbi napszakokat bevállalt más is, a reggeli tortúrát nem volt szívem rájuk hagyni. Így nálunk a csomagolt étel, melegíthető inni és kávé mind életmentő volt.

Később a reggeli már játékos volt, a közös étkezőben az összes rokon feltűnt, mindenkivel lehetett kicsit csipegetni. A korai kelésnek és megkésett indulásnak, valamint a friss levegőnek az lett az eredménye, hogy babó az odafelé úton elszundított a kocsiban. Egy ember felvigyázott rá a parkolóban (minden nap más), többi síelt. Az a séma jött be, hogy mikor megébredt, a többiek is lejöttek enni a hegyről, én pedig az ebéd-csokimat magamba gyűrve megkaptam ezt az egy órát ajándékba.  Délután a pancsi-dolog tűnt a legélvezetesebbnek.

Az a meglátásom, hogy levegőváltozásnak jó az ilyesmi, jól szórakozik mindenki, de fáradtabban érünk haza, mint ahogy elindultunk.

ui.: új tapasztalat alapján akkor minősül pihentetőnek a kiruccanás, ha ki tudom űzni a babóért aggódást az agyam tekervényeiből. Erre lehet, hogy egyszerűbb egy hétvégi, csak-felnőtt programot találni. (A szerk.)

Új év

Nem is tudom, mit írhatnék. Elég kába vagyok. Talán erről szólok akkor. Megemlékezek a fáradtságról, hogy valaki harminc év múlva a szemem elé nyomhassa a bizonyítékot: én is voltam fáradt.

Lement a karácsony húzósabb része, maradtak a kellemes emlékek, a "vijájtós", vagyis világítós, a karácsonyfa, meg néhány ajándék alatta. (És egy-két tartósabb ennivaló a nagy traktákból.) Ahol Babó az újdonat Duplo felett görnyedve elmélyülten Allelujázik, nekem viszont összefacsarodik a belsőm, hogy vajon mindennel készen leszek? Igyekeztem letenni terheket a vállamról, például poros maradt a zongora teteje. Sőt, csak rakott krumplit főztem. No majd legközelebb még ügyesebben izgulok még kevesebbet. Így is szerencsésnek mondhatom magunkat, mert hetekkel korábbtól belecsöppentünk mindenféle készülődésekbe, kézműveskedésekbe, sütésekbe. 

Azért...
azt hiszem...
elfáradtam.

Babó életében először megpróbálkoztunk teleléssel. Amolyan össznépi kimozdulás volt, ahol sokszor akadt, aki lefoglalta őt. Kicsi mindenkinek jutott a jóból, de a hajnali friss ébredéseket nem adtam más kezére. Észrevétlenül megint fogyott az erőm. Szilveszter után pattant el az energiagörbe. Hát ugye koccintani mégiscsak ébren kéne... (francokat! A szerk.) 

Így az öt órai kelés után lepasszoltam a gyereket és visszaájultam az ágyba vagy két órára. Úgy tűnik, ez évente egyszer megtörténik. Tavaly szilveszterkor úgy szabadságoltam a tudatomat, hogy állítólag Babó körülsikongatott, viháncolt, és sírt. Mikor előbukkant a fejem, tőlem egy méterre két kézzel rám mutatott és visított egy nagyot. Mindezt csak történelemkönyvből ismerem. Az ezévi ébredésem után is csak egyet tapasztaltam. Akkorát sikerült pihenni, hogy most már érzem, milyen fáradt vagyok. 

Aztán persze hazajöttünk, ahol rájöttem, a menetrend és a beidegződött szokások szinte súlytalan terhek. Csuklóból megcsinálom a házimunkákat, megyünk a megszokott heti rend szerint. De... valami hiányzik. Valami plusz, ami eddig megvolt a motoros mozdulatokon túl. Ennek az elvesztésével kicsit elvesztem én is.  Igyekszem újszerű dolgokkal elfoglalni magam, megpengetni az állóvizet, újra megtalálni a helyemet. Kicsit az az érzésem, mintha a nagy lassításban lefulladt volna a motor. Feledékeny, álmos, szürke kedvű lettem. Teszek érte, hogy ne maradjon így.