Kedves Manó!
Eljött az idő. Amikor "nagy vagyok, tehát oviba megyek." Nagyon vártad, nagyon élvezed. Talán összefügg azzal is, hogy én sem félek elengedni. Sőt, látom, hogy "meg vagy átalkodva", hogyha nem szerzek valakit, akivel összecimbizhetsz. Olyankor mondjuk nem alszol napközben. Nyáron többször is "véletlenül" bent ragadtunk vagy két órácskára játszani. Mivel mindketten nagyon vártuk, a harmadik napon már ott aludhattál, negyedik napon nénikéd mehetett érted.
Hogy is volt azzal a szobatisztasággal? Sokat próbálkoztam, kertben voltál meztelen, strandon a kedvenc fürdőbugyidban vízipelus helyett, de csak becsorgott (oké, egyre ritkábban). Aztán sok hét után a kedvenc narancssárga WC szűkítődre ülve a kérésemre pisiltél egyet. Nagyon megleptél. Onnantól kérésre mindig ment, s hamar magad is szóltál. Igaz, hosszú alvásoknál meg sem próbálom leszedni a pelust, hisz mindig tele van ébredéskor.
Mai napi kedves anekdota: felébredtünk, tejet kértél. Nem volt túl jó éjszakánk, így fél köménymagnyi szemmel elkészítettem a reggeli kakaód cumisüvegben (eközben anyát hívtad benn), majd visszabotorkáltam a félhomályban a kiságyadhoz. Meredten bámultam vagy fél percig, mire hátranézve láttam, hogy te is hátranézve látod amit én: egymás (üres) ágyát fixírozzuk...
No nekilátok a tengernyi elmaradásnak, amit a nyár alatt sikerült felhalmozni. Te meg épp lábadozol és alszol odabenn, jaj! Édesjóistenem, munkába fogok visszamenni!
Puszil
Izgulós Anyukád
No comments:
Post a Comment