Cukiságok tárháza

Drága babócám!

Az a helyzet, hogy rettenetesen cuki vagy. Persze ezt minden anyuka elmondja a saját gyerekéről, de most független szakértők is megerősítettek ebben. Minden héten azt hiszem, hogy ennél már nem lehetsz szeretgetnivalóbb, de erre rendre rácáfolsz.

Kórusban

Te a félkör közepén gubbasztasz, csendben matatsz tollakkal és kottákkal.

Egy szoprán:

"Jaj ne haragudjatok, hogy nem énekeltem, belefeledkeztem Böbe nézegetésébe!"

És az milyen már, hogy a kórustagok licitálnak, ki foglalkozhatott velünk többet a héten?

Rajzszakkörön

Asztalon ülsz terpeszülésben. Két kezedben hét csokis keksz, a szád kisebb lufi méretű (=legalább két egész kekszet gyúrtál be), néha csurran egy-egy csokis nyálcsepp. Közben hatalmas, csodálkozó szemmel körbenézel: "Most miért? Ti is így szoktátok, nem?"

Belép zenebölcsivezetőnk a családjával.
"Ó, hát mi már baráti beszélgetéseket folytatunk, igaz? Rajzolgatunk?"
Erre te, cövekként állva az asztal tetején megrázod a fejed, jól hallhatóan kiejtve: "Nyem."
"Na azt azért nem gondoltam, hogy ennyire adekvát választ kapok."

Egyik reggeli nekifutásunk
Etetőszékben ülsz, kissé unod, hogy még mindig ott. Eközben konstatálom, hogy a mélyhűtő ajtaja egész éjszakára résre volt nyitva. Ezt megbeszélem mamával telefonon, miközben te már állsz az etetőszékben és úgy figyeled a ténykedésem. A félig kiolvadt húsok kivételekor leverek két virágot a hűtő tetejéről. Előbb-utóbb levettelek a kisszékről. Igyekszem feltakarítani, de versenyeznem kell veled is, mert piszokul élvezed, hogy homokozhatsz. Egy óra alatt nagyjából minden úgy néz ki, mint egy hagyományos háztartásban. Kinek van kedve dühöngeni ilyeneken, mikor aaaawwww...?

"Nem rendetlenség van, hanem a lakberendezőm egyéves!"

A nagyszülők hosszabb idő kihagyásával (jelenlegi betegségük esetén takony)tócsává olvadva nézik a ténykedésed.

Bizonytalan léptek után landolsz a konyhaszekrénynek támaszkodva, majd egyensúlyod visszanyerve egy határozott mozdulattal odébbtaszítasz engem. Elvégre neked dolgod van ott.

El ne felejtsem említeni, hogy nem oly régtől kizárólag hason vagy hajlandó aludni. Keresztül az összes idomon. Néha előrekukackodsz félálomban. Jó hír, hogy most már magadat is vissza tudod altatni, nem arra ébredek hajnalban, hogy félálomban állsz a rács mellett és nem tudod, hogy kell visszafeküdni.

Nagyon komoly ábrázattal babrálsz a cipőfűződön, hogy fontoskodva megkösd, mint a nagyok (oviskoromban én is piszokul irigyeltem a felnőttek menő és villámgyors masnikötését). Ugyanilyen komolyan veszed a ruhásszekrényedből ki-, majd visszarámolást. Fontoskodva rendezgeted őket, ahogy anyától láttad. A zokniszárítóról leszüreteled a termést. Ha nedves, ha száraz. Megpatkolsz minden felnőttet, aki körül papucsot találsz. Rengeteget rámolod a saját cipőidet is. Ha rajtad múlna, hármat hordanál egyszerre. Egy lábadon.

Ha izgatott vagy, kimerevedsz egy pillanatra, esetleg sikkantasz egy rövidet. (Már nem csak a képen látható két fogad van, vámpír lettél, a felső kettes is kijött.)

Minden korábbinál gyorsabban loholsz négykézláb. Nagyon célirányosan teszed. Eközben esetleg magyarázol lelkesen, adott hanglejtést utánozva.

Kicsi vagyok én, majd megnövök én

Kedves Babócám!

Nem tudok elég gyorsan gépelni, nem tudok elég képet készíteni ahhoz, hogy ne érezzem, kipotyog a rengeteg emlék a lukacsos emlékezetemen. Már most érzem, a történet legelejéről felejtek dolgokat. Lejegyzem őket, hátha nem morzsolódnak tovább.

Hiába igyekeztem, elfelejtettem, hogyan kell reprodukálni a terhességi "tojok rá-időszakot". Ekkor csak öröm vett körül, nem korlátoztam magam holmi apróságokon aggódással. Azt azért nem bánom, hogy a szülés nem kimondottan kellemes élményeit csak tényszerűen tudom felsorolni, az érzetből nem maradt semmi.

Nem tudom már felidézni az érzést, mikor még szopiztál. Jó érzés volt, de nem emlékszem, milyen. A pici játszócumiddal rettenetesen aranyosan cumiztál. Volt egy jellegzetes körkörös mozgása. Akkoriban nagyra nyitott szájjal sírtál, ami nem görbült lefelé, a nyelved középen, lebegve remegett. Cérnavékony volt, bár a kortársakéhoz képest erős.

Akkoriban mindentlátó, földöntúli szemed volt. Azóta szemről meg tudom állapítani, ha valaki újszülött. Ti még mást láttok olyankor. 

A körmikéid egészen vékonykák voltak - a nagylábujjadon a bőrtől visszapöndörödött, nem tudta tartani az irányt. A füled még most is puha, de akkor tündérfül volt, apró babaszőrökkel. A kezed majdnem mindig fityiszt mutatott. Hol tartunk már attól! Ha tudnád, mi az a gyöngyfűzés, biztos azték nyakékeket készítenél, annyira precízen mozgatod az ujjaidat! A hajad nagyon lágy volt és sötétebb a mostaninál. Most a füleid mögött a leghosszabb a hajad. Rebellis lázadókat növesztettél, akik minduntalan elállnak. A füledet pedig remekül gyűrögeted - sikerült ellilulnia.

Ahogy most nézek nálad fiatalabbakat, látom, mennyire törékeny lehettél. Ez akkor nem tűnt fel - megéltem a pillanatot, de nem hasonlítgattam. Nehéz leírni, mitől törékenyebbek - egyáltalán nem a méretük miatt. Valahogy... védtelenebbek. 

Furcsa, hogy egy rövid ideig nem is mosolyogtál és volt sok hónap, mikor nem mozogtál. Most természetes, hogy utánad kell nézni. Akkor otthagyhattalak a nagy ágy közepén. Mára izgatottan zihálva, félelmetes sebességgel loholsz négykézláb az érdekes pont felé és követeled, hogy sétáltasson meg valaki a lakásban kétkézfogással. Valamint hogy patkoljon meg a kedvenc sellőcipőddel. Ha izgatott vagy, lábad jár mint a motolla, kezedet előre feszíted. Ha boldog vagy, gurgulázol, ám lassan leszoksz róla - muszáj hanganyagot készítenem, el fogom felejteni! Alvás helyett gyakran pattogsz a kiságyadban a rácsba kapaszkodva. Szerintem máshogy hat rád a gravitációs erő, még lefelé is gyorsabban mész mint mások...

Valahogy régen is tudtam, mi a kérésed. Pici babásokat nézve sejtelmem sincs, hogy találtam ki ezeket. Azóta újra kínai nekem a korai jelrendszer, pedig akkor természetes volt. Most már jelzel dolgokat, szót lehet veled érteni. Pontosan tudod, miket nem szabad és ha teszel ilyet, tudatosan hágod át a szabályt. Első szavad a "Hoppá!" - a megfelelő kontextusban, valami gézengúzság megjegyzéseként. Annyit mondogattad, azt hittem elkopik, de a kis csengő hangodon csak tovább fényesedett ez a kis szó. Nem is tudom, hogyan fogok emlékezni az erősen ejtett "H" hangra, amit hatalmasra tátott szájjal, a levegőt szívva ejtettél ki. A régi homlokérintésből kezdetleges rácuppanós puszi lett, majd bújás és ölelés. Nagyon bensőséges volt mind és megérintett, mennyire korántól ki akartad fejezni a szereteted. 
Hihetetlen, mennyit változott az alvási rendünk. Legrégebben nem voltál hajlandó kiságyban aludni. Most már lelkesen pattogsz elalvás előtt a rács mentén - vagy épp az ablakon keresztül forgalomirányítasz. Korábban egy kis rongycsomó voltál ebben a legkisebb ágyban, most meg tetemes részén végigérsz.

Ezzel az összefoglalóval egy korszak zárul. Úgy érzem, szomorú búcsút inthetek a klasszikus értelemben vett baba-korszaknak.
Az emlékektől elérzékenyülve csókol
Anya