Tuesday 14 March 2017

Epizódok

Némasági fogadalom
Most, hogy torokgyulladásunk legjavát töltjük, korlátozott hangadással rendelkezünk. Ugyanakkor egymásra vagyunk utalva. Még nagyobb összhangra pontosítottunk. Mikor a teljes napot hang nélkül töltöm, s Te mégis jókedvű vagy, úgy érzem, elértem a célom.
Ha köhögök egy hangosabbat, odaloholsz és megölelsz. Nem félelemből, féltésből.

Túléltük az első "nem eszem nyolc órán keresztül" időszakot. Nem volt egyszerű, hogy túllépjek a problémakörön, ami úgy másfél hete tart. Úgy érzem fel kell találnom egy feszültséglevezető módszert a hirtelen hisztikre. (A legkisebb kínálás jelére is éktelen bömböléssel reagáltál, ami a korábbi napi ötszöri teljes üveg kaja után elég hervasztó eredmény. Így most csak néha kínállak, így általában kakaó-kedvencjoghurt-kicsifőzi-kölesgolyó=bojli-soktápszer a napi élelmezés.)

Közösségi közhelyek
Dúdolón: "Jólvan. Azért látom szokott rombolni is, ahogy a kortársai. Nem csak óvatosan, egyesével szedegeti a torony elemeit, hogy visszarakja a helyére, a dobozba."

Játszótéren: ellested, hogyan kell lapátolni. És lépcsőzni. És odavezetni engem a hintához, rámutatni, hogy Te ezzel szeretnél játszani. Suhanni a lejtőn és visszapattogni a tetejére. Csikkszedegetésben verhetetlen vagy.
Megtanultad, miért jó, hogy fogod a kezem (azért a minimumnál többet így nem töltesz továbbra sem). No jó, az egész úgy kezdődött, hogy egy kortársad mániákusan megfogta mindenki kezét (az enyémet is) csak az anyjáét nem. Mikor ezt megláttad, odavonultál és megfogtad a kezem. "Hja kérem, ilyet én is tudok."
Arcszőrzetes apa-rabszolgák jelenlétét a játszótéren sehogy sem tudja fogadni a rendszer. Összeegyeztethetetlen, hogy ide ne az anyukák hozzák ki a gyereküket. A látványtól lefagysz és csak nézed a jelenséget.
Egyik alkalommal vidáman fújtad a Happi-happi-happi nótádat, mire kissé unottan lenéztem. Hát a cipőid orrára Happy van írva... Hová lett a világ?? Remélem nem fejlődsz ilyen rohamtempóban, nem győzném követni.
Jöttem fel a verandára ajtót nyitni. Visszanézvést egy halk "úristen, ez követ!" sikkantással mentem ellenőrizni, hogy immár üzembiztosan mászol felfelé a lépcsőn. Ez köszönhető a félig nyitott kanapénak, ahol kedvedre borulhatsz és hahotázva tanulod a lépcsőzést, miközben én a szívszélhűdés határán egyensúlyozok, te pedig a bútor szélén.