Kedves Babó!
Ideje számvetni, mit is művelsz itt a nyáriszünet után.
Először is nősz mint egy gomba. De tényleg. Olyan nagy vagy, hogy, hogy... nem is tudom. Nagy.
Aztán hirtelen cserfes lettél. Mindenkivel. Eddig volt egy hosszas idő, míg csendesen figyeltél, majd lassan, kiismerve az erőviszonyokat, elképzelhető volt, hogy játszani kezdesz. Felnőtteknek rendesen oda kellett tenni magukat, hogy elfogadd őket játszópajtinak. Jelen helyzethez hozzátartozik, hogy kedvenc babakori barátnőd végre átjött a csoportodba, így őszinte barátság tudott alakulni. Nem mindegy, hogy egy akarnok-zsarnok álbarátnőd van, vagy egy jóindulatú régi cimbora. Az első nap annyit csicseregtél, hogy az óvónők szerint a teljes előző évet behoztad vele. Állítólag az akkori napirend mindösszesen annyiból állt, hogy fanyar arccal, csendben követted az ötletgazdát. Hát most kinyílt a világ, hirtelen neked is lehetnek ötleteid és nyugodtan megmondhatod, ha valaki kizár a játékból, hogy (idézem): "anya azt mondta, ha nem vesztek be a játékba, játsszak a Grétával". És tetted. Életrevalóbb és életvidámabb lettél. Minek hatására a többi találkozón rokonokkal, barátokkal, nagyságrendekkel könnyebben oldódsz, ugratod őket. Merthogy ahhoz is értesz már! Ugyanakkor téged szinte képtelenség. (Apu kissé bosszús miatta, ahhoz szokott, hogy úgy alsós korig ez működik.) Megvitathatunk dolgokat, érveket, ellenérveket hozol fel. Ki tudod játszani egymás ellen az embereket. Bár nem magasztos tevékenység, ész az kell hozzá, és némi emberismeret. Cserébe a bohócokat továbbra sem szereted. Nem érted, mit hülyéskedik ott. És minek ad értelmetlen feladatokat. Mondjuk apunak, ha kihívja a Fővárosi Nagycirkusz porondjára.
Vendégségből rendre valami új képesség kialakításával jössz vissza. Múltkor összeadtál.
"- három husit kell megenni.
-de már ettem két kumpit!
-oké, de az nem számít.
-de úgy már öt falatot fogok enni..."
Hö?? Kiscsoportos és összead?
Bejelented, Apu a negyediken lakik. Majd megmutatod a karaktert! Vagy a kedvenc S betűs Kulcsid. Amely betűt egyébként le tudsz rajzolni...
A múltkor egy unalmas reggelen Apu megtanított Unózni. Színre színt, és karakter felismerés. A speciális kártyák nélkül. Kívülről meg persze már most profi játékosnak tűnsz... Még ugyanaznap a dolgozómban fegyelmezetten fogtál egy üres táblázatot, és míg a felnőttek beszélgettek, egy szó nélkül cellánként szivárvány színűre színezted az egészet. Mégis, ki tanította, hogy kell sorba rakni a színeket?? Én elsős koromra emlékszem, hogy csodájára jártak a szivárványomnak. Te meg nem vagy még 4 éves.
Vagy a tánc. A tavalyi néhány hónap jazzbalettel kapcsolatban nem voltak elvárásaim. Most azonban hibátlanul magyarázod a koreográfiát: flex, tandü, spicc, miközben helyesen végre is hajtod azokat! Ugyanakkor, megbabonázva nézed a versenytáncos gyakorló brigádot. 20 percig ülsz mozdulatlan, hogy lesd, ki mit gyakorol. Nem fellép, gya-ko-rol. Elképesztő. (Apró szösszenet a türelem témához: a mustnak való szőlő egyharmadáig segítettél szemezni, nagyjából hasonló tempóban mint jómagam. ez úgy fél lavórt tett ki.)
Azért csendben hozzáteszem, van némi hátránya mindennek. Ti. az, hogy anya elfárad. Nagyon. Minden tevékenység sok apró monológból épül. Ahol meg kell győznöm téged, miért lesz az jó, ha pont azt csinálod. Vagy legalább a végeredményig eljutunk. Miközben te igyekszel meggyőzni, hogy az ötödik módszerem is egy kalap kaki. Ha mostanában találkozom negatív emberekkel, azt veszem észre, fájdalommentesen kezdek bele a győzködésbe, hogy az nem is olyan rossz. Hm, ezek szerint nem kicsit vagyok edzésben. Ugyanakkor este 7 körül már nem jut eszembe minden szó és 9-ig bezárólag villanyoltás nálam is. Aztán semmi csak felébreszthetetlen mély álom.
Azért szép teljesítmény, na.
Pusszanat, nagy ölelés! (Végre szereted!)
Anya
Vendégségből rendre valami új képesség kialakításával jössz vissza. Múltkor összeadtál.
"- három husit kell megenni.
-de már ettem két kumpit!
-oké, de az nem számít.
-de úgy már öt falatot fogok enni..."
Hö?? Kiscsoportos és összead?
Bejelented, Apu a negyediken lakik. Majd megmutatod a karaktert! Vagy a kedvenc S betűs Kulcsid. Amely betűt egyébként le tudsz rajzolni...
A múltkor egy unalmas reggelen Apu megtanított Unózni. Színre színt, és karakter felismerés. A speciális kártyák nélkül. Kívülről meg persze már most profi játékosnak tűnsz... Még ugyanaznap a dolgozómban fegyelmezetten fogtál egy üres táblázatot, és míg a felnőttek beszélgettek, egy szó nélkül cellánként szivárvány színűre színezted az egészet. Mégis, ki tanította, hogy kell sorba rakni a színeket?? Én elsős koromra emlékszem, hogy csodájára jártak a szivárványomnak. Te meg nem vagy még 4 éves.
Vagy a tánc. A tavalyi néhány hónap jazzbalettel kapcsolatban nem voltak elvárásaim. Most azonban hibátlanul magyarázod a koreográfiát: flex, tandü, spicc, miközben helyesen végre is hajtod azokat! Ugyanakkor, megbabonázva nézed a versenytáncos gyakorló brigádot. 20 percig ülsz mozdulatlan, hogy lesd, ki mit gyakorol. Nem fellép, gya-ko-rol. Elképesztő. (Apró szösszenet a türelem témához: a mustnak való szőlő egyharmadáig segítettél szemezni, nagyjából hasonló tempóban mint jómagam. ez úgy fél lavórt tett ki.)
Azért csendben hozzáteszem, van némi hátránya mindennek. Ti. az, hogy anya elfárad. Nagyon. Minden tevékenység sok apró monológból épül. Ahol meg kell győznöm téged, miért lesz az jó, ha pont azt csinálod. Vagy legalább a végeredményig eljutunk. Miközben te igyekszel meggyőzni, hogy az ötödik módszerem is egy kalap kaki. Ha mostanában találkozom negatív emberekkel, azt veszem észre, fájdalommentesen kezdek bele a győzködésbe, hogy az nem is olyan rossz. Hm, ezek szerint nem kicsit vagyok edzésben. Ugyanakkor este 7 körül már nem jut eszembe minden szó és 9-ig bezárólag villanyoltás nálam is. Aztán semmi csak felébreszthetetlen mély álom.
Azért szép teljesítmény, na.
Pusszanat, nagy ölelés! (Végre szereted!)
Anya
