Saturday 24 September 2016

Állítsátok meg!

Kedves Babuci!

Azt kell, hogy mondjam, a hasfal nálad tényleg egy erős fallá állt össze. Ha a hordópocó lehetne kockás, a tiéd már tuti az lenne. Ezt azzal érted el, hogy olthatatlan kíváncsiságodban hátonfekvésből felkunkorítod a fejedet, hogy körülnézz. Szinte mindig. Emellett mostanra tanultál meg biztonsággal ülni és előre, a célod felé haladni. Nem csak ülni, felülni is. Négykézlábról hátratornázod magad gátülésbe, majd terpeszülésbe. Ha böködlek, hogy dőlj el, csak kiröhögsz és ülsz tovább betonbiztosan. 
Az intenzív helyváltoztatásnak egy jelentős hatása van: mostantól okozhatsz anyának heveny idegösszeroppanást. Még múlt héten tanított meg Nagymama, hogyha valami nagyon érdekeset látsz, a bizonytalanságot küzdd le és indulj előrefelé. Ebből mostanra vészesen gyors tipitapi lett. Ha csend vesz körül, mostanra - a többi anyukához hasonlóan - én is szívszélhűdést kapok, hogy vajon épp mit művelsz a látótéren kívül. A kezedet sokszor meg se merem nézni, hogy mi ragadt bele az életvonalba. (Túlvagyunk az első kakiteszten, bár nem saját volt, a teknős törlőkendőjét találtad meg titokban.)
Szereztem egy etetőszéket, miután a többedik ebéd után majdnem elsírtam magam a hintaszéked látványától. Piszok jól megülsz benne és külön napirendi pont, hogy a kakasülőről körbetekintesz a birodalmon. Ez nem akadályoz meg abban, hogy evés közben minden más is érdekeljen, kanyarba betekints a többi helyiségbe, összepacsmagold a falat, homogénen széthordd a lecsöppent ennivalót az asztalkán, vagy rácuppanj a szék eléd kerülő vázrészére. Szerencsére direkt még nem fújod szét az ételt. Enni unalmas dolog, te megmutatod, hogyan kell feldobni!
Kaptál egy bugris tigris hinta kengyelt, amiben megállhatsz a két lábadon. Elég jól lefoglal, de akkor lesz igazán muris, ha mindkét lábad leér majd és nagyokat ugrándozhatsz!
Megtanultál pancsolni, a szó szoros értelmében. Általában ülve fürcsizel, ekkor vagy kézzel, vagy lábbal a vizet pacskolod, ha lógatlak és csak a lábfejed ér bele, veszettül rúgkapálsz, hogy fröcsköljön az a víz. A bubifújás még nem köt le annyira, de majd! Mindig levadászod a halacskát és a hápikacsát a habok közül.

Lehet, hogy említettem már, de hónapok óta oldalt fekve szeretsz aludni. Amióta a hasrafordulás készségszinten megy, de hátra csak vetődni tudsz, körédraktam a szopipárnát éjjelre, hogy ne fordulj át álmodban. Így ugyan az oldalt elalvás sem jön össze, de nem úgy látom, mintha zavarna.
Nem csak a kutyákat, de bármilyen állatot nagyon izgatottan fogadsz - cicukát, vagy a családi teknőst, Tóbit. Persze állandóan meg akarod csavargatni a végtagjait, úgyhogy csak Supermanként felette lebegve simogathatod a hátát, vagy ha egy páston szerepeltek, nagyon lesem, mit műveltek. (A lököttje mozgásérzékelős, így képes telibe menni a rúgkapáló lábaidnak.)
A legfontosabb azonban, hogy KINŐTT A FOGAD! Nem értettem, egy héttel ezelőtt miért keltünk átlag hatszor a hajnali órákban. Ez nappalra zombiüzemmódot jelentett. Hát ez volt az ok. Semmi nyáltenger, hasmenés (még hogy hasmenés! Újabban koppan a kaki a pelusban!), rágás. Egyszerűen csak kocogni kezdett valami a poháron. Kíváncsiságból megcsócsáltattam veled az ujjam és láss csodát! Ott a kis fogica! Nem sikerült még meglátnom, de már ott van!

Úgyhogy maradok nagyon örvendő (és büszke, de még milyen büszke!)
Anyukád

Sunday 11 September 2016

Lakótárs kerestetik

Leánylakásom adatairól:
Csepel mértani központjában elhelyezkedő, történelmi okokból kegyelmet kapott kertesházba lakótársat keresek. Az összes csepeli BKV járattól és az összes felekezet templomától három percre, két babaüvöltésre, negyed perc bicikliútra található. Az ikerház egyik felét egy kedves úriember, családunk albérlője lakja. Sose zavar, s hogy mi zavarjuk-e, nem derült ki, hiszen sose zavar.
A lakrész nem nagy, de legalább kicsi. Tiszta (kivéve, ha Babóval aktivizáljuk magunkat. Ez elég gyakori). Egy szoba, pici konyha, mindenfelé ablakok - valahol úgyis bejön a napfény. Nappalink panorámaablaka csodálatos kilátást nyújt – a szemközti négyemeletes panelházra. Praktikus elrendezés, feküdnivaló szőnyeg, kanapéágy. Nagy kád (7-8-ig az enyém!), kis bojler. Pisilni ülve, fiúknak is. Váltócipő kötelező.
A kert pici, ámde csendes - ez meglepő, tekintve, hogy főúti házról van szó. A dudvákat magam gondozom, s majdan tervben van egy úszótó is. (Ha már ilyesmi a szakmám.) 
Az ideális lakó hosszabb távban gondolkodik. Figyelmes velünk, különösen Babóval, akit hírnevének megfelelően körüldong. Humoros és szereti a zenét. Főként a hangszerrel előállítottat. A laptop nem hangszer. A szobában álló pianínó viszont az. Szeret a teraszon, a szőlőlugas alatt megvitatni rendkívüli horderejű dolgokat, mint például a következő napi főznivaló, vagy a lottóötös nyereményének elköltése. (Nem mintha kitöltöttem volna egyet is.) Szereti a hasát, mert baromira unom öt napig enni ugyanazt - ha mégoly finomat is főztem. Elfogadja, hogy Böbe ebédje után a konyha kisebb atomtámadás helyszínévé válik. Foglalkoztatja őt, amíg én ezt feltakarítom. Nem kérdez rá, miért látja néha Babón a szárazlepra tüneteit, mert tisztában van vele, hogy az az elmúlt három evés maradványa - fültövön, másodujjpercen, szemhéjon. Elfogadja, hogy Böbe jóvoltából hajnalban kezdődhet buli – bármelyik nap bármelyik bulija után.
A piszkos anyagiakról is essék szó. Ha már ilyen jól kijövünk, én vagyonközösségre gondoltam. Ja, hogy a leírás egy férjjelöltre vonatkozik? Lehet, hogy nem a kiadó ingatlanok között kellene hirdetni? A fenébe, megint bakot lőttem.

**A bejegyzés humor rovatunkat bővíti, kéretik nem osztani komoly szándékkal.

Thursday 8 September 2016

"Élek" bejegyzés

Kedves Rajongótáborom!

Elnézést a rendszertelen bejelentkezésért, sürgős nyúlnivalóim voltak. Már a mellettem lévő játékok után. Hopp, átfordultam. Most előttem vannak. Naszóval.
Az a helyzet, hogy anya cicijéből nem jön elég tej, szóval inkább leszoktam róla. Bosszúból mindenféle színes trutymókkal traktál, amiket kanállal gyömöszöl a számba. Csak néha hagyja, hogy én is segítsek - pedig láthatja, hogy úgy jobban megy neki. Nagyon menő konzisztenciája van (ezt meg minek mondtam??), egész sokáig eljátszom a kezemmel, miután beletunkoltam.
Flamencózni tanulok. Két kezemet külön-külön szorongatom ökölbe és engedem ki. Jó ritmust hozok össze belőle. Karácsonyi ajándéknak kérek majd egy pirinyó kasztanyettácskát. Emellett híres vadász is vagyok. Anya kézfején csakis nyakra támadok. A belezett zsiráfomat pikkpakk elkapom és a nyakánál fogva marcangolom, hogy rázkódik bele.
Hál' istennek végre tudok ülni. Nem felülni, csak úgy ülni, ha ültetnek. Nem kell valami rabszolgának magyarázni, mit akarok. Háromdimenzióban nézelődhetek magam is. Ezért hát nem is tanultam meg kúszni, a mászás sokkal izgibb lesz. Egyelőre hátrafelé haladok, amit elég nehéz tudatosan irányítani (nincs tolatóradarom és visszapillantóm sem), de a semminél ez is több. Valahova mindig megérkezem és már kezdődhet is a kütyüzés! Itt egy adag színes szalag, ott egy csörgő, adnak néha fémkanalat (de szépen csillog!) meg zacskót (micsoda recsegés-ropogás!), sörösdobozt, hogy vigyázzak rá. Igen, én is kaptam színes játékokat, de kit érdekelnek, hogyha ott vannak a cédulák? Nem is értem, miért rontják el az összképet plüssfigurával. Tudjátok, van az a tubusos popsikrém, na az a kedvenc kézbentartanivalóm. Az olyan, mint egy nagyon nagy cédula, játék nélkül. Vagy a pelus. Na az maga a mennyország. Még nagyobb, azt lábbal is lehet rugdalni, miközben fogom. Bár ne kenődnék fel állandóan valamire, olyan kicsi ez a szoba. Lehetnék mindig kinn. Mikor végre kiraknak a kertbe, egészen hamar leküzdöm magam a plédről, hogy végre füvezhessek kicsit. Nem is értem, anya mért kap fel állandóan.
Bővítettem a hangrepertoáromat. Előző héten begyakoroltam az Mmmmőmmö hangot, most pedig a Pfffh hangot. Egészen úgy beszélek, mint a felnőttek, csak valahogy mégsem értünk szót. Kivéve, hogyha nagyon sírok. Akkor kijön az "Ajnnyaaaaaaa!" két sírás között, mire nagynehezen előkerül Kisanyám. Valamint pont úgy nyújtózkodom és dörgölöm a szemem, mint a nagyok. Akkor én most már felnőtt vagyok, nem? És megtanultam anya orráncolását, hogyha nevetek.
Van olyan, hogy anya agyonpuszilgat. Ha jó kedvemben talál, én is viszonzom. Kitátom a szám és elkapom vele az orrát. Aztán lehajtom a fejemet és a búbját dörgölöm oda. Neki. Neki oda. Mert az jó. Sokszor vele álmodom, vagy rá gondolok, hogyha a másik szobában van, vagy eszünk. Olyankor - azt mondja - olyan érzése van, mintha szárnyai nőnének. Hát én nem látok semmi különöset, de azért rágondolni jó.

Most viszont el kell köszönöm, agyonetettek, és mindjár...

... Szóval értitek ...

Böbe vonnn ZZzzzz ...