Kedves Babó!
Tájékoztatlak, most így őszre rendesen megleptél egy pár dologgal.
Legyen mondjuk első a magasságod. Mindent felérsz, mindenhol leér a lábad és az összes ruhád egyszerre nőtted ki. Nahát. 3 zsákot töltenek meg a levedlett ruháid. De mondjuk ez nem a te tudatod érdeme. Haladjunk hát afelé.
Az egy dolog hogy egy reggeli hajászkodás közben elszámolsz százig. Csak úgy skandálva, az írott forma szerint ("öt-egy, öt-kettő...öt-tíz" hehe). Az is megszokott dolog, hogy hibátlanul szótagolsz. Vagy mondjuk csak magánhangzókkal mondod végig a mondatot. Ezek eddig is jól működtek. Most azonban megmutattad a rettegett víznek is, ki az úr a gáton!
A vízi világban eljutottunk odáig, hogy ha lefröcskölnek, visszafröcskölsz (az úszószemüveg nélkül egy lépést se). Eleinte rendesen gondolkodtál, el kéne-e sírnod magad. Szezon végére a vízi csuszin egyedül landolsz karúszó és úszógumi nélkül. Az se baj, ha vizes lesz kissé a szád vagy az orrod. Nem volt mindig így. Megtárgyaltuk, hogy semmi nem fog történni, ha a palackodból vizet öntesz a bányatóba - ui amiben fürdesz, az sem kénsav ám - így aztán az sem halálos baleset ha egy korty a szádban landol a strandon.
A sárkányos játszótéren pedig észrevétlenül fellopakodtál a sárkány hátára. (Majd' szívrohamot kaptam csak nem mertem szólni. (A képen is rajta vagy, na ilyen picinek tűntél lentről is). Ui a fémig sem értem fel, nem hogy elkapjalak. Majd elkezdtél nyüszögni... Meghűlt bennem a vér. Mire kibökted: "jujj itt egy pókháló, szedd le anya, nagyon félek! " Na hát neked is ez legyen a legnagyobb bajod, jó egészséget!
A kettővel nagyobb bringáddal ki akartunk menni edzeni, hogy hozzászokj. Hát kérem elméláztad az időt. Következő reggel az esélytelenek nyugalmával ajánlottam fel, hogy ha időben összekészülsz, mehetünk azzal oviba (na ezt se gondoltam nagyon át...). Úgy is lett. És összes kajlaságod dacára is nagyon fegyelmezetten viselkedtél. Hamar rájöttél, elindulni nem tudsz elég biztonsággal. Tehát leszálltam a saját biciklimről, betoltalak, megértetted, nem állhatsz meg megvárni, visszapattantam a járgányomra és utánad tepertem. És innentől soha többet rá se tekintettél a kis biciklire. Mostanra, egy hónappal később azt gyakorlod, hogyan tudsz állva hajtatni biztonsággal.
Arról se feledkezzünk el, hogy megtanultál hüppögve sírni. Hogy valami szomorút is említsünk. Meg persze zseniálisan húzod az időt. Mert muszáj mindenből játékot csinálni. No mit ne mondjak, ehhez este legalább kötélvastagságú idegköteget növesztek... De ezzel biztos nem vagyok egyedül.
Na jó, azért biztos látszik, hogy pozitívos a mérleg, rendesen ám!
Puszil sokszor
Anya
