Saját kezünkűleg

Háromhónapos lettem én

Meglepetés e költemény

Csecse

Becse

Ajándék, mellyel meglepem

E kiságynyi szegleten

Magam,

Magam.

Lehettem volna ordító

S nem ily embert bódító

Finom,

Vidor.

Saaatöbbi satöbbi, a többit már úgyis tudjátok.

Kedves Rajongótáborom!

Van itt ugye ez az izé. Anya azt mondja, kéz. Ha jobbra nézek, ha balra, akkor is képben van. Nem nagyon tudom lerázni, folyton zavarja a kilátást. Elég bumfordi valami. Még kukacok is nőttek rajta, elég sok. Az is mind külön életet él. Anya azt mondja, újak. Dehogy újak, mióta én nézelődöm, azóta ezek is itt vannak! Alkalomadtán megírom majd a lelkiéletük alakulását egy verseskötetben. Úgy fog kezdődni, hogy "Ez elment vadászni, ez meglőtte, ez hazavitte, ez megsütötte, és ez az icike-picike mind megette!"

Szóval vannak ezek a bumfordiak itt. Azért valami időt rászánok, vizsgálom őket. Már a lelki életüket. Hogy miképpen rezegnek, fogódznak egymásba - a kukacok biztos megbeszélést tartanak, hogyan kell összekulcsolódni és úgymaradni. Ha nagyon akarom, a számba repülnek. Nagyon jó érzés cuppogni az egyiken vagy mindkettőn. Aztán van olyan is, hogy a cipicupa kendőm kerül közéjük és akkor azt szopogathatom. Az is jó pihepuha. Mostanában ki szoktam próbálni, milyen az arcomhoz érinteni. Anya ez fáj! Igaz, lehet, hogy nem a szememet kellene dörzsölnöm velük...

Rájöttem, hogy távtartónak is kitűnőek. Ha hason fürdök, kényelmesen függőlegesbe tornászom a fejemet, jó távol a víztől. És végre úri-módra szopizhatok: nem kell beletemetnem az egész arcom anya cicijébe, hanem szépen, tisztán, messziről ehetek, kényelmesen szívva a levegőt is közben. Ha anya közelebb akarja tenni a cicijét, akkor el tudom tolni. Majd megtanulom a kisujjeltartást is... Hallottam, az olyan úri huncutság, akármit is jelentsen.

Anyának is van ilyenje. Úgy látom, elég hasznos. Néha egymás mellett van az övé és az enyém. Elég hasonlóak. De milyen nagy! És úgy látom őt kevesebbszer zavarja a kilátásban. No majd ha kitanultam a lelki életüket, én is megtárgyalom velük, hogy ez így nem állapot, álljanak félre, ha nézelődni szeretnék. Van, hogy anya egy kukacot odanyújt és az én összes kis kukackám rácsavarodik. Azt nagyon szeretem, jó érzés. Aztán van olyan is, hogy anya mozgatja őket: kitárja és szorosra zárja. Vagy a lábamat és kezemet érinti össze előttem. Ilyenkor mindig nevethetnékem támad. Anya mindig mondja: "Eggyés kétés há és négy! Feszül a zizzoom!" Tornázni jó. 

Így vagyunk mi. A Kezek és Én.

No megyek, énekórám van.

Dicséret minden hű olvasómnak innen a kiságyból

Böbe von Mocorgónia