Kedves Babóci!
Súlyos egyéniség lettél. Egyetlen hétvége alatt negyven dekát híztál. Így nyomós érvekkel fogsz érvényt szerezni az akaratodnak a családi kupaktanácsban. Egyébként pedig a definíció szerint te egyetlen szilárd részecske vagy: rezgő mozgást végzel. Minden végtaggal. Emellett jó adag érdekes (sok esetben mulatságos) jelenséget produkálsz.
Délutáni alvásodat egy sötétebb, ingerszegényebb sarokba pozícionáltam a kabriódban. Szép csendesen szöszmötöltem, mire egy cérnavékony bálnaüvöltés („Eeéééááááaööüüűűű…” a Szerk.) halt el a messzeségben. Természetesen nem bírtam ki nevetés nélkül. Az alvás-projekt ezennel meghíúsult.
A hétvégén rászoktál, hogy beszippantod az alsó ajkadat. Ettől aztán egyetlen nagy állban végződsz. Ehhez rendkívül komoly arcot tudsz vágni, amit ugyancsak nem lehet kacagás nélkül végignézni. Értem én, hogy idézed a Napkirályt, miszerint „az állam én vagyok”, ő azonban nem egészen így gondolta a dolgot…
Ha egy tárgyat előtted tartok, kissé bizonytalan mozdulattal megfogod. Előtte persze eldöntöd, melyik kézzel is érdemes értenyúlni. Ha úgy véled a szádban a helye (a kiálló részeit is beszámítva) egészen jól beletalálsz, merre is kell mozgatni. A különféle kendőket – nagyapád szavajárása szerint – szofisztikáltan gyömködöd a szádba és arcodra. Engem inkább egy ragadozó vadászmozdulatára emlékeztet és kissé tartok tőle, hogy előbb-utóbb nyakra mész. Szerencsére nem különösebben zavar, hogyha valami eltakarja az arcodat, mert ez elég csakran előfordul és elvenni még nem tudod őket onnan. Kíváncsiságból puszit adattam veled: az arcomat cicinek nézted és rácuppantál. Határozottan nevettető érzés.
Egyértelmű bizonyítékunk van rá, hogy nem olvasod a rólad szóló szakkönyveket. Ha hónod alatt megtámasztalak, délcegen és sokáig tartod magad állásban. Úgy tűnik, élvezed is a magaslati levegőt. Ha leültetlek, alig kell támasz, sokáig ücsörögsz az ölemben. Tegnap hasra tettelek, hogy foglald el magad kicsit, mire visszaértem, meglepve gyúrtál – oldalt fekve! Hanyattfekvésben gyakran úgy akadnak össze a lábacskáid, mint mikor a legyek tisztítják a sajátjukat. Majdnem minden kocsit kinőttél: lábacskáidat felteszed a „korlátra” és úgy tekintgetsz vidáman a világba. A vigyázzfekvést általában lábaid levegőben tartásával csinálod. A lazulás halandóknak való, te kömény vagy! Azután ott a kéztördelés. Ha mondandód van (és akad elég sok!) általában összefonod a kezecskéidet, felfelé nézel és úgy kezdesz neki. Mint a kisiskolás a prózamondó versenyen. Éppolyan komoly arcot vágsz hozzá, nagyon tudsz rajta koncentrálni!
A tisztábatétel egyre nagyobb kihívás, mert jókedvedben komoly hadonászást végzel: még a pocakod is beledöndül, ahogy rácsapkodod a kezeid. A kajázást is elég furcsán végezzük be: mivel félsz, hogy kifogy a tej a cicimből, befeszülsz – hátrafelé. Így aztán ültömben hasra kell fektetnem téged a combomon és onnan kunkorodsz fel. Sehogy máshogy nem tudlak a cicim köré feszegetni.
Hátul huligános (drusza-dédnagymama szavajárása) sötét-hosszú hajcsomóban végződik a frizurád. Felette közvetlenül a szerzetesek kopasz foltja a fekvéstől. A reád tekintőre bízod, melyik felel meg jobban a személyiségednek. Magadra öltötted a családi szexepilt: kezeden megjelent egy anyajegy. Kisebb egy milliméternél, de megtaláltam!
Problémáim adódtak miattad a házimunkával. Nem hagysz dolgozni. No nem mintha sokat sírnál, távol álljon tőled később is. Egyszerűen túl cuki vagy. Nem lehet eleget gyönyörködni a mozgásodban, hangodban, egyáltalán mindenedben. Lassan azért kell izzítanom bérfelügyeletet a rokonságból, hogy néha emlékeztessen rá, éppen a héten elmaradt házimunkákat akartam befejezni.
Puszillak minél többször, amíg meg nem tanulsz szólni érte, hogy „fúj, nyálas”.
Anya
No comments:
Post a Comment