Kedves Rajongótáborom!
Szerintem Kisanyám józan esze kezd elmenni. Furcsa népekkel cimborál. Legutóbb kirángatott valami kövecses helyre, ahol nagyon meleg volt. Az emberek olyan hacukákban kódorogtak, mint sok életemmel ezelőtt és ettől valamiért nagyon boldogok voltak. Akkoriban még a kereket is alig ismerték. Ezeknek is hiába mutattam a kabrióm fejlesztéseit, nem értették, csak mosolyogtak rám és tapizták a kezemet. Itt csak a járgánynak volt ki a négy kereke, én mondom. Volt ott például egy piperkőc gladiátor, aki váltig hitte, hogy ő a legszebb hercegnő a bálban. Pedig ez nem igaz, mert én vagyok. Fel is világosítottuk erről Kisanyámmal. A tőle kapott kissárkányos ruciban feszítettem - elvégre ha igazat szólt és a legjobbat hozta, akkor nem lehet ő a szebb. Egyszerű logika, tiszta sor.
Bosszúból beleültetett egy fém bilibe. Nem nagyon értem, az mire volt jó, rajtam ott a pelus. Üljön ott ő, ha ennyire tetszik neki. Emellett bővítettem rajongótáborom számát is. Sokan most tudták meg a létezésem, jó volt nézni a döbbenetet, amint kiült az arcukra. Persze utána pocsolyává olvasztottam őket. Mert így dolgozik egy profi. Akik már ismertek, azoktól gyorsan beszedtük a sápot: dicséretet, fogkefekötőt vagy mit (Anya is ilyennel machinál reggelente) és hasonlókat.
Nagy nehezen rávettem kísérőimet, hogy menjünk már haza. Bosszúból, hogy ennyi ideig kinn tároltak a harmincfokos árnyékban, összefostam a ruhát, hurcikendőt és autósülést egyszerre. És kiröhögtem Anyát, mikor azon igyekezett, hogy anélkül szedjen ki belőlük, hogy nyakig olyan legyek.
Következő nap elvittek egy doktornénihez, aki egyszer már nagyon vizslatta a szememet. Anya valami könnycsatorna-elzáródásról magyaráz. Jelentem, mostantól halállistán szerepel a néni. Hiába üvöltöttem neki, hogy hagyjon békén, odafogott az asztalhoz és belenyúlt a szemembe. A vége az lett, hogy valami cucc folyt ki az orromból és le kellett nyelni a másik felét. Undi dolog volt, de hősiesen kitartottam. Most az előnye, hogy nem korlátozza csipa a látásomat.
Anya nem bírt magával, még aznap felkerekedtünk egy házba, ami állítólag drusza-dédnagymamáé volt. Tulajdonképp nem is volt ez rossz ötlet: kifektetett egy szőlőfödte teraszra ahol békésen horpaszthattam. Aztán újra rajongótáborom bővítésén fáradoztunk és farkasszemet néztem az önarcképemmel. Anya kiállított még néhány rajzával együtt. A megnyitón ő is elkezdett dalolni valamilyen zöldalmás kórussal. Én is dalra fakadtam, majdnem olyan jól ment nekem is. Itt is végigtapiztak. Aztán csak észrevette, hogy én már aludni szeretnék, végre hajlandó volt elrejteni a hurcikendő redőiben. Azóta ennek és a rossz időnek köszönhetően csak az evésre és alvásra koncentrálok.
Míg el nem felejtem: felkérem kedves Rajongóimat (igen, Titeket!) egy jótékonysági gyűjtésre. Anyának cici kell, nem jutott szegénynek tápanyagforrásul. Folyton mindenféle ropogós dolgokat pakol a szájába, ahelyett, hogy finom tejcivel lakna jól. Nem nézhetem, hogy szenvedjen! Kérlek segítsetek Neki.
Pusszantás Nektek az álommező határából
Böbe von Mocorgónia
Nagy nehezen rávettem kísérőimet, hogy menjünk már haza. Bosszúból, hogy ennyi ideig kinn tároltak a harmincfokos árnyékban, összefostam a ruhát, hurcikendőt és autósülést egyszerre. És kiröhögtem Anyát, mikor azon igyekezett, hogy anélkül szedjen ki belőlük, hogy nyakig olyan legyek.Következő nap elvittek egy doktornénihez, aki egyszer már nagyon vizslatta a szememet. Anya valami könnycsatorna-elzáródásról magyaráz. Jelentem, mostantól halállistán szerepel a néni. Hiába üvöltöttem neki, hogy hagyjon békén, odafogott az asztalhoz és belenyúlt a szemembe. A vége az lett, hogy valami cucc folyt ki az orromból és le kellett nyelni a másik felét. Undi dolog volt, de hősiesen kitartottam. Most az előnye, hogy nem korlátozza csipa a látásomat.
Anya nem bírt magával, még aznap felkerekedtünk egy házba, ami állítólag drusza-dédnagymamáé volt. Tulajdonképp nem is volt ez rossz ötlet: kifektetett egy szőlőfödte teraszra ahol békésen horpaszthattam. Aztán újra rajongótáborom bővítésén fáradoztunk és farkasszemet néztem az önarcképemmel. Anya kiállított még néhány rajzával együtt. A megnyitón ő is elkezdett dalolni valamilyen zöldalmás kórussal. Én is dalra fakadtam, majdnem olyan jól ment nekem is. Itt is végigtapiztak. Aztán csak észrevette, hogy én már aludni szeretnék, végre hajlandó volt elrejteni a hurcikendő redőiben. Azóta ennek és a rossz időnek köszönhetően csak az evésre és alvásra koncentrálok.
Míg el nem felejtem: felkérem kedves Rajongóimat (igen, Titeket!) egy jótékonysági gyűjtésre. Anyának cici kell, nem jutott szegénynek tápanyagforrásul. Folyton mindenféle ropogós dolgokat pakol a szájába, ahelyett, hogy finom tejcivel lakna jól. Nem nézhetem, hogy szenvedjen! Kérlek segítsetek Neki.
Pusszantás Nektek az álommező határából
Böbe von Mocorgónia
No comments:
Post a Comment