Állítsátok meg!

Kedves Babuci!

Azt kell, hogy mondjam, a hasfal nálad tényleg egy erős fallá állt össze. Ha a hordópocó lehetne kockás, a tiéd már tuti az lenne. Ezt azzal érted el, hogy olthatatlan kíváncsiságodban hátonfekvésből felkunkorítod a fejedet, hogy körülnézz. Szinte mindig. Emellett mostanra tanultál meg biztonsággal ülni és előre, a célod felé haladni. Nem csak ülni, felülni is. Négykézlábról hátratornázod magad gátülésbe, majd terpeszülésbe. Ha böködlek, hogy dőlj el, csak kiröhögsz és ülsz tovább betonbiztosan. 
Az intenzív helyváltoztatásnak egy jelentős hatása van: mostantól okozhatsz anyának heveny idegösszeroppanást. Még múlt héten tanított meg Nagymama, hogyha valami nagyon érdekeset látsz, a bizonytalanságot küzdd le és indulj előrefelé. Ebből mostanra vészesen gyors tipitapi lett. Ha csend vesz körül, mostanra - a többi anyukához hasonlóan - én is szívszélhűdést kapok, hogy vajon épp mit művelsz a látótéren kívül. A kezedet sokszor meg se merem nézni, hogy mi ragadt bele az életvonalba. (Túlvagyunk az első kakiteszten, bár nem saját volt, a teknős törlőkendőjét találtad meg titokban.)

Szereztem egy etetőszéket, miután a többedik ebéd után majdnem elsírtam magam a hintaszéked látványától. Piszok jól megülsz benne és külön napirendi pont, hogy a kakasülőről körbetekintesz a birodalmon. Ez nem akadályoz meg abban, hogy evés közben minden más is érdekeljen, kanyarba betekints a többi helyiségbe, összepacsmagold a falat, homogénen széthordd a lecsöppent ennivalót az asztalkán, vagy rácuppanj a szék eléd kerülő vázrészére. Szerencsére direkt még nem fújod szét az ételt. Enni unalmas dolog, te megmutatod, hogyan kell feldobni!

Kaptál egy bugris tigris hinta kengyelt, amiben megállhatsz a két lábadon. Elég jól lefoglal, de akkor lesz igazán muris, ha mindkét lábad leér majd és nagyokat ugrándozhatsz!

Megtanultál pancsolni, a szó szoros értelmében. Általában ülve fürcsizel, ekkor vagy kézzel, vagy lábbal a vizet pacskolod, ha lógatlak és csak a lábfejed ér bele, veszettül rúgkapálsz, hogy fröcsköljön az a víz. A bubifújás még nem köt le annyira, de majd! Mindig levadászod a halacskát és a hápikacsát a habok közül.

Lehet, hogy említettem már, de hónapok óta oldalt fekve szeretsz aludni. Amióta a hasrafordulás készségszinten megy, de hátra csak vetődni tudsz, körédraktam a szopipárnát éjjelre, hogy ne fordulj át álmodban. Így ugyan az oldalt elalvás sem jön össze, de nem úgy látom, mintha zavarna.
Nem csak a kutyákat, de bármilyen állatot nagyon izgatottan fogadsz - cicukát, vagy a családi teknőst, Tóbit. Persze állandóan meg akarod csavargatni a végtagjait, úgyhogy csak Supermanként felette lebegve simogathatod a hátát, vagy ha egy páston szerepeltek, nagyon lesem, mit műveltek. (A lököttje mozgásérzékelős, így képes telibe menni a rúgkapáló lábaidnak.)

A legfontosabb azonban, hogy KINŐTT A FOGAD! Nem értettem, egy héttel ezelőtt miért keltünk átlag hatszor a hajnali órákban. Ez nappalra zombiüzemmódot jelentett. Hát ez volt az ok. Semmi nyáltenger, hasmenés (még hogy hasmenés! Újabban koppan a kaki a pelusban!), rágás. Egyszerűen csak kocogni kezdett valami a poháron. Kíváncsiságból megcsócsáltattam veled az ujjam és láss csodát! Ott a kis fogica! Nem sikerült még meglátnom, de már ott van!

Úgyhogy maradok nagyon örvendő (és büszke, de még milyen büszke!)

Anyukád