Egypercesek

Kedves Babó!

Muszáj összeírnom néhány vicces epizódot, vidámabbá teszed vele a jövő napjait is.

A minap épp a következő dokumentumfilmet néztem meg.

Eközben jómagad kint ültél az etetőszékben, gondoltam egy zacskóban pihenő magos stangli lefoglal addig, míg végigpörgetem a rövid videót. Mondanom sem kell, én is jót derültem a fanyar humoron, ami rám is vár néhány hét múlva. Dudorászva mentem ki, megnézni Téged. Mire odaértem, a stangli dirib-darabjai szanaszét voltak az ülésen veled és körbe a földön. A legnagyobb részt szorongattad és egy spirálban végigcsócsáltad. Azt hiszem elkezdődött...

ui.: Anyukám felvilágosított: én a magam részéről háromszor döntöttem egymás után magamra a fenyőfát egy bizonyos "majdmimegmutatjuk" karácsonykor.

Újabban felvillanyoz az evés. Ha te csinálhatod. Hogyha kapsz kiskanalat és könyékig túrhatsz a pürében, hogyha kenyeret rágcsálhatsz a főzelékhez, vagy gyümölcsöt a tízórai előtt. Általában a reggelim alatt is megosztozunk a koszton, különben unatkoznál. Zseni anyukád kitalálta, hogy majd ad neked egy egész szál poréhagymát. Az úgyis inkább játék, képtelenség megenni egybe. Harmadik falatomat majszoltam, mikor rád néztem. És döbbenten láttam, hogy de igenis, bele tudod rágni magad a közepébe. Keresztben tartottad, mindkét irányban kilógott húsz centit az etetőszék szélétől (erre még a KRESZ szerint sem kell jelző rongy) és mély harapás húzódott a mértani közepén. Horrorfilmbe illően marcangoltad a megszakadt rostokat, majd a leesett részeket beleremegésig próbáltad kézzel kettétépni. Igaz, az eredeti feladatot (a lefoglalásodat) ezennel megoldottam. Mindössze annyi probléma adódott, hogy a röhögéstől és rád figyeléstől én sem értem a reggelim végére.

Nem mondanám, hogy teljesen kipihent vagyok. Még mindig gyakran előfordul, hogy a nagyágyban alszol velem. Elég izgága lévén (és mivel a kedvenc oldaltfekvős pózod nyújtott lábbal történik) nem merek túl mélyen aludni, mert beléd akadok. Egy ilyen reggelen ébresztettél, úgy éreztem valaki rendesen megdicsért és vállon veregetett az éjszaka egy bunkósbottal. Vidításomra öt másodpercnyi gondolkodás után feltérdeltél, odaverekedted magad hozzám és nyomtál egy puszit az arcomra. Nagyon örültem neki!

Néhány hónapja meglátogatott minket a tejtesó. Azt az érdekes jelenséget produkáltátok haverkodás gyanánt, hogy hosszan összeérintettétek a homlokotokat. Mintha a harmadik szemetekkel veséig vizsgáltátok volna a másikat. 

Mire tesóanya számonkérőn:

- Ezt most mért nem fényképezed?

Mire én, bocsánatkérőleg:

- Ne haragudj, sose láttam ilyet, megbabonázott. Máris.

Mondanom sem kell, lemaradtam az igéző pillanat megörökítéséről.

Ülök a WC-n, elkísértél, mint mindig.

"Egyet neked, ...

na jó, még egyet neked.

Egyet nekem, és ...

Hé, az az én WC papírom!"

Harcos jóbarátom beesett külföldről hazalátogatása folyamán. Tettünk-vettünk, egyszer csak leesett egy kütyü (mily meglepő). Kolega röptében elkapta, nagy mellénnyel visszaadta. Nem akartam kioktatni, hogy "figyelj kispajtás, ez mostanában napi szintű, már letettem a nagymellényt, túl meleg." Születésed óta tényleg egy nagyságrendet fejlődtek a reflexeim. Esés közben képes vagyok mérlegelni, mi fog leesni, nagyobb kár-e hagyni, neked lesz-e tőle bajod és azt meg tudom-e előzni. Emellett hitelesítve lettem a lakásra: dobott és elkapott dolgok helyükre kerülnek ebben a mérettartományban. Nyáron, kertbe kiszabadulva majd kiderül a többi, jelenteni fogok, ígérem.